Magyar Nemzet - 2026.07.26. 20:14
Csalódott fiatal tiszás üzent Magyar Péternek
Egyre többen gondolják azt, hogy a miniszterelnöknek az ország irányításával kellene törődnie.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 20:11
Borbély négy perc után lecserélte hibázó játékosát, négy kapott gólnál jár a Fradi
A Ferencváros Paks elleni nyitányán már az első félidő négy gólt hozott.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 18:49
Megjelent a Star Wars atyja a Hungaroringen
George Lucas testőrök nélkül sétált a boxutcában, nem úgy mint egyesek.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 18:21
Vucsics elindulhat a miniszterelnöki posztért
A szerb elnök ígérete szerint elfogadja majd a választási eredményeket.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 18:05
Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak a Mi Hazánk
Gyűlnek a jelöltek.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 17:45
Egész hétvégén Forma-1-es lázban égett Magyar Péter, pedig nem rég még azt mondta, unalmas
A miniszterelnök a Hungaroring VIP páholyában töltötte a hétvégét, videózott, fotózkodott, díjat adott át. Korábban a platós kocsin még arról mesélt, hogy őt nem fogta meg Forma-1.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 17:39
A Vasas emberhátrányban lőtt csodagólt a címvédőnek, a slusszpoén csak ezután jött
Az újonc angyalföldiek sokáig emlékezetes második félidőt játszottak az ETO ellen.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 17:25
Visszatér a rendőrséghez a volt szóvivő, Garamvölgyi László
A nyugalmazott dandártábornokot kommunikációs főtanácsadónak kérték fel.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 17:21
Karácsony Gergely egy újabb ígéretet kapott a Tisza-kormánytól
Hét év után végre kezdődhetnek a felújítások.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 17:07
Varga Barnabás góllal kezdett, gólokkal is zárt Hollandiában
Hátrányba került az AEK, de a magyar támadó győzelemre vezette az athénieket.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 16:56
Vitézy Dávid végre nem Lázár Jánossal foglalkozott: új vasúti hidat helyeztek el Budapesten
Most nem említette meg az elődje nevét a közlekedési miniszter, pedig megtehette volna.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 15:55
A berlini gázolásos merénylet után szigorítják a pride-felvonulás biztonságát Hollandiában
Amszterdam felkészül a biztonsági fenyegetésekre.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 15:28
Bóka János: Hova ez a nagy sietség az alkotmánybíró-választással?
A Fidesz frakcióvezetője szerint Hende Csaba utódja nem lesz legitim.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 15:05
Nő a nyomás a főpolgármesteren, valamit kezdeniük kellene Rákosrendezővel
Karácsonyék hallgatnak.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 14:48
Magyar Péter bombát robbantott: mégsem biztos, hogy jönnek a már többszörösen elköltött uniós források
Bejelentéseik alapján már el is költötték a pénzeket, most mégis bizonytalannak tűnik a sorsuk.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 14:41
Hamiltont hátrasorolták a Magyar Nagydíj után, mégsem ő a futam legnagyobb vesztese
Négy különböző csapat pilótája zárt az első négy helyen a Hungaroringen.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 14:16
Lángok emésztik Nyugat-Európát
Képtelenek megállítani a francia és spanyol tűzvészek terjedését.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 13:36
Magyar Péter az eddigi legpocsékabb hetét zárta
Hibát hibára halmozott a miniszterelnök.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 13:30
Orosz drónok Románia felett
A hétvégén már harmadszor kellett közbeavatkozniuk a románoknak.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 12:48
Orbán Viktor Tusványoson is kiállt Hajdu János mellett
Az egykori kormányfő szerint a TEK volt főigazgatójának köszönhető, hogy hazánkban nem történt az elmúlt tizenhat évben terrorcselekmény.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 12:14
Úzvölgye csak a kezdet? Erdély magyar öröksége ismét célkeresztben
Nagyváradon a középkori magyar városmag területén állítanák fel az 1918-as „Nagy Egyesülés” román személyiségeinek sétányát.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 11:47
Battai Sugár Katinka bronzérmes Hongkongban a világbajnokságon
A férfi párbajtőrözők között viszont már a legjobb nyolc között sem találtunk egyetlen magyart sem.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 11:42
A forint is belenyúl az üzemanyagárakba – ezért maradhatnak magasan
A Brent olajfajtát továbbra is a közel-keleti konfliktus tartja drágán.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 11:41
Kivált egy frakció a lengyel jobboldali PiS-ből
Morawieckiék a centrum felé nyitnának a győzelem érdekében.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 11:18
Gyilkos csata után vesztette el Magyarország a férfi vízilabda Világkupa szuperdöntőjét
Sydney-ben nem bírtunk a görög csapattal, amely története során először nyert meg egy világversenyt.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 10:00
A világ harmadik köztéri Freddie Mercury szobrát avatták fel Balatonszemesen
A Queen legendás énekesének művészetét és a szabadság élményét idézi meg.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 09:17
Mélyen megrázta a világot a sportoló öngyilkossága
A korábbi Super Bowl-győztes Jordan Devey 38 évesen önkezével vetett véget az életének.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 08:41
Ilyen ostoba tizenegyest egészen biztosan nem látott még - videó
Aarhusban olyan esemény történt, amely szinte példátlan, mert ekkora butaság a világon nincs.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 08:37
Tájfun pusztít Dél-Kínában
A lakosságot evakuálták, a repülőgépek földön maradtak.

Felirati - 2026.07.26. 08:30
Magyar Nemzet - 2026.07.26. 08:30
Sztárallűrök helyett jól muzsikált: 25 éves a Honda Jazz
Improvizációról helyett a japán gyártó eleve családbarátnak fejlesztette a 2001-ben debütált városi autót.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 08:27
Így búcsúzott Tusványostól Orbán Viktor + videó
Itt mindig itthon vagyunk – írta a volt miniszterelnök.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 08:15
Iszlamista terrortámadás Berlinben
Az elkövetőt vasárnap délután agyonlőtték a német rendőrök.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 07:35
Botrányos bíráskodás miatt őrjöngenek a Nagykanizsa drukkerei
Az NB II-be visszatért zalai újonccsapat szombaton este hazai pályán 3-2-re kikapott a DVTK-tól.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:56
Gazdag Dániel győztes gólt lőtt, Lionel Messi nem lépett pályára
A magyar játékos a Columbus győztes gólját szerezte a Cincinnati ellen.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:50
35 évesek a rocklegendák – 1991 minden idők legerősebb zenei éve volt?
Számos klasszikussá vált album ekkor látott napvilágot.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:40
A betéti kamatokat is elérte a jegybank kamatcsökkentése
De vannak még akciós lekötött betétek, ahol maradt a kamatszint.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:30
Szaúdi válasz a húszi fenyegetésre
Az Arab-félsziget mindkét partja konfliktuszónává vált.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:29
Szoboszlai Dominik gólt lőtt, a Liverpool első felkészülési meccsén - videó
Az Egyesült Államokban, Nashville-ben rendezett találkozón a Sunderland volt az ellenfél.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:15
A büntetések átírták a várakozásokat, olimpiai bajnokunk favoritja nem elégedett
Ellentmondás a Hungaroring megítélése és közelmúltja között.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:04
Dornfeld László: Orbán Viktor kijelölte a jobboldal megújulásának irányát
A volt miniszterelnök egy szélesebb patrióta együttműködés alapjait vázolta fel.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 06:00
Mennyire ismeri Tom Cruise legendás filmjeit?
Tegye próbára a filmes memóriáját ezzel az ötkérdéses kvízzel, és derítse ki, mennyire ismeri Hollywood egyik legnagyobb sztárját.

Magyar Nemzet - 2026.07.26. 05:50
A végén tényleg köztársasági elnök lesz belőle
A mély változások hajtóanyagot jelenthetnek karriereknek, vannak, akik gyorsan emelkednek ki a tömegből. Ám arra kevés a példa, hogy egy fotelforradalmár, egy ízig-vérig biztonsági játékos venné célba a sztratoszférát.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 21:56
Hajrábeli fontos góllal tért vissza az NB I-be a Kispest-Honvéd
Elkezdődött az NB II-es idény is szombaton.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 21:07
Nicaragua betiltja a választásokat
Aggasztó lehet Daniel Ortega számára a venezuelai elnök sorsa.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 21:02
Meg kell mentenünk a rendszerváltáskor megszerzett szabadságunkat – exkluzív interjút adott a Hír TV-nek Orbán Viktor
A volt miniszterelnök az önkényuralmi rendszer megváltoztatása érdekében tárgyalt Washingtonban.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 20:16
Facebook-kormányzás – Vitézy Dávid megígérte azt, amit Lázár János már elintézett
Tombol a Facebook-kormányzás: Vitézy Dávid közlekedési miniszter nagy vállalásokat tett a vasút után a helyközi és távolsági buszközlekedés kapcsán is, csak van kis szépséghibája a történetnek.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 19:19
A világörökség kapujában az istenek lakhelye
Történelmi döntésre vár Görögország.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 19:18
Büntetések a Magyar Nagydíj időmérője után, jelentős változás a rajtrácson
Az egyik vétkes pilótán nem segített, hogy az esetért csapata vállalta a felelősséget.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 18:03
Skócia is forrong a bevándorlás miatt
Migrációellenes aktivisták és liberálisok néznek farkasszemet Glasgowban.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 18:01
Ezen a napon jelent meg minden idők legsikeresebb hard rock albuma
A huszonhétszeres platinalemez a világ egyik legnagyobb példányszámban elkelt korongjának számít.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 17:54
Vitézynek hála búcsút inthetünk a sztráda-beruházásoknak – mutatjuk a törölt projektek listáját
Vasútfejlesztésre tíz év alatt 3500 milliárdot tervez költeni a kormány, de mi lesz az útfejlesztésekkel?

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 17:39
Őrült mérkőzést nyert meg, Bondár Anna WTA-tornadöntőt vívhat Hamburgban
A magyar teniszező meccslabdákat hárított az elődöntőben.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 17:11
Döntött a Mol, perre megy a magyar állammal: 126 milliárd a tét
Mivel a széndioxid-kvóta adó egy uniós bírósági határozat szerint ellentmond az uniós irányelveknek, az olajtársaság kéri vissza a befizetett adót, plusz a késedelmi kamatokat is.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 17:09
Magyar Nagydíj: Verstappen megforgott, Norris és Alonso idei legjobb időmérője
George Russell a Hungaroring célegyenesének végén állt meg.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 16:57
Felvételi 2026: 100 és 500 pont között – ekkora volt a szakadék a szakok között
A 2026-os felvételi ponthatárok alapján hatalmas különbségek alakultak ki az egyes képzések között: volt szak, ahová 500 pont kellett a bekerüléshez, míg máshol már 100 ponttal is felvételt lehetett nyerni.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 16:21
Marco Rossi válaszolt a nagy dilemmára, amivel idén szembesülnek az olaszok
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát lenyűgözte a tinédzser.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 16:02
Beintettek az osztrákok Zelenszkijnek: turbófokozatú csatlakozás természetesen nem lehetséges
Ausztria európai ügyekért felelős minisztere élesen bírálta az ukrán elnök viselkedését is.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 14:52
Megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektjei kapcsán
Duna Aszfalt: az afrikai projektek pénzügyi kockázatait teljes egészében a cégcsoport viseli, nem az adófizetők – jelezték az Eximbankot érintő feljelentés után.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 14:06
Ákos: „Ha nem lettem volna hívő, most hívővé váltam volna”
A Kossuth-díjas zenész részletesen beszélt tavasszal diagnosztizált pajzsmirigyrákjáról és a szűrővizsgálatok fontosságára is felhívta a figyelmet a Ferences Ifjúsági Találkozón.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 14:04
Megnevezte Ab-jelöltjét a Tisza, Hende Csaba viszont nem hagyja annyiban: alkotmányjogi panaszt nyújtott be
Hétfőn már szavazhat is az Országgyűlés.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 13:22
Deák Dániel: Orbán Viktor új korszakot hirdetett, megkezdődhet a jobboldal megújulása
Orbán Viktor új korszakot hirdetett, Deák Dániel szerint ellenállási politika és jobboldali megújulás következik.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 13:14
Csótányok űzték el az indiai minisztert
Dharmendra Pradhan óvott az államellenes erők közbeavatkozásától.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 12:41
„Felesleges vele foglalkozni” – írta Magyar Péter, miközben éppen Orbán Viktorról posztolt
A miniszterelnök láthatóan nehezen viseli, hogy egy napig elvitték előle a showt.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 12:00
Rengeteg a kérdés a vagyonadó körül
A kormányzati várakozások szerint akár 600 milliárd is befolyhat a büdzsébe, ám egyes szakértők ennél jóval szerényebb összeggel számolnak.

Nem rajzolódik ki egyértelmű trend a hazai munkaerőpiacon
A közel-keleti konfliktus ismét felerősödött, amely ugyan némileg késleltetve, de negatív hatással lehet a hazai munkaerőpiacra is.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 11:58
Izgalmas végjáték, nyolc éve nem látott sikert ért el a magyar válogatott
A házigazda ellen fordulatos mérkőzést játszott a férficsapat, a magyar nők is nyerni tudtak szombaton.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 11:52
A BMW i5-öst vette célkeresztbe ez a kínai prémiumautó - Xpeng P7+ menetpróba
Pár éve még űrhajónak néztük volna a hatalmas számítási kapacitású, minden extrával ellátott Xpeng P7+-t.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 11:07
A hazaiak címvédőjét is legyőzve megvan az első magyar érem a világbajnokságon
Ötvenkét évet kellett várni a tavalyi bravúrig, idén megismétlődött.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 11:06
Űrbe emelkedett a SpaceX rakétája
Sikeres volt a kísérlet, de a befektetők nem hisznek Elon Musknak.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 09:30
Az ÁSZ ellenőrzi a kormányt, nem pedig fordítva – kőkemény választ kapott a számvevőszéktől Magyar Péter
Nyilván véletlen: az ÁSZ függetlenségét sértő beavatkozási kísérlet épp akkor zajlik, amikor az a Tisza kampányfinanszírozását vizsgálja.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 09:22
Ez Jürgen Klopp utolsó munkája edzőként, és máris a távozásával fenyeget
Nem szeretne Julian Nagelsmann és Thomas Tuchel sorsára jutni.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 09:00
Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk
A Fidesznek a klasszikus ellenzéki politika helyett ma az a dolga, hogy szolgálja és kiszolgálja a nemzeti ellenállást, amelynek célja a szabadság helyreállítása.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 08:50
Már menekítik az embereket – Spanyolországban és Franciaországban nagyvárosokat fenyeget a tűz
A tűzoltók nem urai a helyzetnek, nemzetközi segítséget kért Párizs.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 08:04
Súlyos baleset a részegen csapkodó nézők miatt, a megijedt Pogacar mégis dicsért
Evenepoel a tömeg miatt nem faragott a hátrányán? A Pogacarék autójának csapódott bringás arcát húsz öltéssel kellett összevarrni.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 07:50
Úton az ezerforintos üzemanyag felé – a kormány hallgat az árrobbanásról
Az Orbán-kormányok ilyen helyzetben rögtön beavatkoztak az üzemanyagárakba, míg a Tisza-kormány tétlenkedik.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 07:10
A fájdalomra nincsenek szavak Alan Ritchon szófukar akciófilmjében
A Motor City hangulatos videóklipek sorozatára fűzi fel ismerős bosszútörténetét.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 06:59
A fiatalszabályt kritizáló Bódog Dárdaival vacsorázott, Szappanos reagált a hibáira
Szélesi Zoltán szerint az Újpest játékosai épp az ellenkezőjét tették, mint amire megkérte őket.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 06:55
Sült kacsa: ezért volt a nyár egyik legfontosabb fogása a régi magyar konyhában
Miért éppen nyáron ették?

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 06:50
Miért nincs béke az olajfák hegyén?
A Dimona kapcsán kialakult bizalmatlanság miatt Kennedy és Ben Gurion közötti levelezés egyre jobban eldurvult, és azokat a mai napig nem hozták nyilvánosságra.

Egyként dobban a szívük
Idén Jászboldogházán rendezték a Jász Világtalálkozót.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 06:25
Tisztességből lemondtam, senki sem marasztalt
Demeter György máig az utolsó magyar edző, aki Eb-n vett részt a magyar férfiválogatottal.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 06:20
Róka nem képviselheti a csirkét, azaz szlovák a magyart
Harminckét év késéssel ugyan, de megalakult a Szlovákiai Magyar Önkormányzati Társulás. Elnökét, Őry Pétert kérdeztük interjúnkban.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 06:10
Pusztító légi háború Magyarország felett
A hazai történelmi köztudatban mind a mai napig erősen él az a tévhit, hogy a pusztító angolszász bombázóoffenzíva az ország 1944. március 19-i német megszállásának volt az egyenes következménye.

Amit jótékonyan elfed a csendes felszín
John Updike a 20–21. századi amerikai irodalom egyik legjelentősebb alakja. Munkásságát talán az úgynevezett Nyúl-sorozat könyvei alapján ismerik legtöbben.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 06:05
Megnőtt a másodosztályú aranyérem jelentősége a magyar futballban
Szombaton megkezdődik a NB II 2026/27-es idénye a frissen feljutott Nagykanizsa és az NB I-ből tavasszal kiesett DVTK meccsével.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 05:59
Svindli
Mindent összeszedtek, amit csak találtak, majd úgy mutatták be azokat, mintha már az új kormány leleményei lennének.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 05:58
Na: ilyen egy maffiaállam!
Soha semelyik demokratikusan megválasztott magyar miniszterelnökünk nem utalt rá, nem fenyegetőzött még azzal, kit fognak börtönbe csukni.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 05:55
Hidegháború a világgazdaságban – mit kellene tennie a Tisza-kormánynak?
Nem mindegy, hogy Magyarország mit lép a nemzetközi blokkosodás idején.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 05:50
Orbán Viktor tusványosi beszéde a nemzeti oldal megújulásának kiáltványa lehet
Az alkotmányjogász szerint a Fidesz elnöke a 2026-os választás utáni első tusványosi felszólalásán értékelheti az elmúlt hónapokat, és kijelölheti a nemzeti oldal megújulásának irányát.

Magyar Nemzet - 2026.07.25. 05:40
Tanult tehetetlenség
Sokszor vádolnak minket, magyarokat pesszimizmussal, de az elmúlt több mint 1100 év történetének egyik leginkább meghatározó mintázata éppen a tanult tehetetlenség lehet.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 22:08
Szappanos Péter szörnyű hibákkal debütált az Újpestben
A Nyíregyháza hátrányból fordítva 2-1-re nyert az Újpest ellen.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 21:26
Beindult a szelfihenger Tusnádfürdőn + videó
Rengetegen fotózkodnak Orbán Viktorral.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 20:22
A hidegháború legveszélyesebb nukleáris incidense, amelyet egy ülőpárna okozott
Fatális hanyagság, amelyből hajszál híján nukleáris katasztrófa lett.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 20:00
Az öt legjobb Jean Reno-film – A nagy kékség + videó
Lélegzetelállító víz alatti felvételek és felejthetetlen filmzene teszik időtálló klasszikussá Luc Besson alkotását.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 19:06
Teljesült a Forma–1 legendájának kívánsága a Magyar Nagydíj szabadedzésein
A Hungaroring valamennyi kanyarja nevet kapott, az ünnepélyes névadón a sportág legendái is jelen voltak.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 18:45
Indul a harc a diákokért a bankoknál
Ajándékokkal és több tízezer forintos jóváírásokkal csábítják az újdonsült hallgatókat.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 18:40
Orbán Viktor: Voltunk, vagyunk, leszünk!
A Fidesz elnöke Tusványosról jelentkezett.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 18:18
Szakmai hibát követtek el a kormányfőt védő személyek, ezért tudták leköpni Magyar Pétert
Horváth József szerint nem lehet negligálni a TEK-et.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 17:56
Még hogy beteg! Pogacar döbbenetes választ adott a kétkedőknek az Alpe d’Huezen
A szlovén kerékpáros először nyert a legendás emelkedőn, ráadásul Marco Pantani mászási rekordját is megdöntötte.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 17:30
A miniszter Paks II-nél is lecserélte a vezérigazgatót
Jákli Gergelyt egy elemzőcég régi partnere váltja.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 17:26
Rendkívüli Pikk Tusnádfürdőről – Orbán Viktor szombaton kijelöli az új irányt + videó
Hosszú évek után újra ellenzékben gyülekezik a jobboldali magyar értelmiség.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 17:17
Kiderült, miért oszlott fel a III. kerületi Fidesz-frakció
Egymásnak estek a kilépők és a helyi vezetés.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 16:46
Fenyegeti Brüsszel a TikTokot, mert nem vigyáz a kiskorúakra
A TikTok szolgáltatója azt ígéri, együttműködik Brüsszellel.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 16:10
Hadházy Ákos egy meg nem történt kinevezésből csinált cirkuszt
A baloldali politikus most megtanulhatta, a jelölés és kinevezés nem ugyanazt jelenti.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 15:53
Három főigazgatót menesztett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium
Tarr Zoltán egyúttal átfogó szakmai, gazdasági és etikai belső vizsgálatot rendelt el a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központnál.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 15:39
Kutyabarát autót mutatott be a Peugeot, tele zseniális ötletekkel
Olyan apróságokra is figyeltek a francia tervezők, amikre talán maguk az ebtartók sem gondoltak volna.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 15:20
Fokozódik az éghajlatváltozás: brutális hőstressznek van kitéve az emberi szervezet és a természet is
A meteorológusok figyelmeztetnek.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 14:39
„Rendkívül jelentős” bombát szállító autót füleltek le az írek
Észak-Írország felé tartott, de nem ért célba a robbanóanyagot szállító jármű.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 14:22
Nekiment az Amnesty a Tiszának, egypárti alkotmánybíró-választást emleget a jogvédő szervezet
Az Amnesty a Tiszát bírálja az alkotmánybíró-választás miatt.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 14:11
Tusványosról jelentjük: megszólalt a jegybank alelnöke az euróról és az olajárról
A Tisza terveiről és lehetőségeiről is kérdeztük Banai Péter Benőt.

Több mint harminc embert elfogott a rendőrség a közbiztonsági akció első hetében
Garázdaság, lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt intézkedtek.

Holnap indul a nyár legnagyobb metal/hardcore eseménye, a Summer Hell
Főszerepben az In Flames és a Biohazard.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 14:02
Előre menekül Friedrich Merz, átalakítja a kormányát
Dőlnek a dominók, a Merz számára baljóslatú tartományi választások pedig közelednek.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 12:55
Németországban áll össze a liverpooli sikergárda, Lőw Zsolt viszont nem kapott helyet
Immár hivatalos: Jürgen Klopp lett Németország szövetségi kapitánya.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 12:49
Népharag zúdult Magyar Péterre: saját hívei is számonkérik a Tisza-kormány kinevezéseit
A kommentelők szerint a kampányban nem ezt ígérték.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 12:21
Miután leköpték, Magyar Péternek mégis jó lett a TEK
Pedig a miniszterelnök korábban azt közölte, nem kér megerősített védelmet.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 11:56
Magyar Péter kijelölte legújabb célpontját, Hankó Balázst napokon belül börtönbe zárná
Fidesz: A miniszterelnök már nem is titkolja, hogy átvette a nyomzóhatóság és az ügyészség irányítását.

A csőd szélén állnak a családi benzinkutak
Csalódott a Tisza kormányzásában egy kis töltőállomás tulajdonosa, Magyar Péternek és Kapitány Istvánnak írt nyílt levelet.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 11:25
Így lehet felrázni a jobboldalt Tusványoson + videó
A volt miniszterelnök erőt meríthet abból, hogy hatalmas szeretettel fogadták Erdélyben.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 10:57
A Ferencváros nagy bejelentése: az ETO helyett a Real Madrid a Groupama Arénában
José Mourinho visszatér, néhány vb-sztárt viszont lehet, hogy hiába várunk.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 10:52
A Szigeten lesz az európai premierje Kína legnépszerűbb autójának
A Geely E2 egy elérhető árú elektromos kisautó, amelyből tavaly közel félmilliót adtak el világszerte.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 10:23
Önvezető járművek tesztelése kezdődik Zalaegerszeg utcáin
A megyeszékhely kijelölt közútjain hamarosan két, önvezető tesztjármű jelenik meg, de nem emberi felügyelet nélkül közlekednek majd.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 10:13
Szilágyi Áron szokatlan helyzetbe került a világbajnokságon
Két tökéletes magyar nap után szombaton osztják az első érmeket Hongkongban.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 09:50
Súlyzót dobtak egy száguldó autó elé az M3-as autópályán + videó
Életveszélyes helyzetet teremtett valaki pusztán szórakozásból.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 09:22
Megcsípte Zelenszkijt a kartonforradalom, Amerikában vigasztalódna
Meghajolt a tömegek akarata előtt, és a jövő héten Amerikában utazhat Zelenszkij, aki közben béketárgyalásokat is sürget.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 09:18
Tour de France: teljes káosztól tart, Pogacarért is aggódik a francia tinisztár
Három szakasz vár még a francia kerékpáros-körverseny mezőnyére.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 08:42
Most az ötöspárbaj sem nekünk kedvezett, nem így képzeltük a Világkupát
Kína ellen zárja szereplését Sydney-ben a magyar válogatott.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 08:30
Majdnem a rendőrnek ütközött egy ittas autós, és még neki állt feljebb
Mégsem ő az igazi Darwin-díjas, hanem egy részeg motoros, aki egykerekezni tudott, de tagoltan beszélni nem.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 08:24
Meghalt „Japán Ahmed”, a világ egyik legkülönösebb terroristája
Japán volt, a palesztin ügyért ölt, zsidó is akart lenni, végül Libanonban hunyt el.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 08:22
Most akkor mégsem Orbán Viktorral volt a baj Brüsszelben?
Hogy mik vannak...?

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 08:07
A nap híre az lenne, ha lemondana a kormány – szétszedik a kommentelők Kollár Kingát
A gyógyszeráfával kapcsolatos döntést osztotta meg, nem sült el jól.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 07:42
A DVSC edzője szerint csapata többre képes, a debreceni gólszerző meglepő nyilatkozata
Szoros visszavágó várható Örményországban.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:59
Meghaltak a vámok, éljenek a vámok! — Trump különös új fogást talált a világon
Európa ezúttal olcsón megússza Trump új büntetővámjait.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:58
Erdélyi barokkból romániai anatéma
Semmi garancia nincs arra, hogy a nagyváradi román dominanciájú önkormányzat a keresztény világ szeme láttára egy napon ellehetetlenítse a misézést a Kárpát-medence jelenleg első számú templomában.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:51
Bognár György kiborult és a bírókat szidta
A Paks edzője nem fogta vissza magát azok után, hogy a görög Panathinaikosz 2-1-re nyert a tolnai városban a Konferencialiga selejtezőjében.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:50
Egy Zsiguli árából kelt új életre
Ma már, hatvanféle változatban, évente harmincezer Nagykőrösön készülő pipa tekintélyes része külföldön talál gazdára.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:42
Weöres Sándor elfeledett felesége – kevesen olvassák ma Károlyi Amyt, pedig versei aktuálisabbak, mint valaha
Élete, versei és Weöres Sándorral közös története

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:35
Pusztító a magas üzemanyagár, a fuvarozók szerint indokolt lenne a kormányzati beavatkozás
Ezres nagyságrendben adták vissza a tevékenységi engedélyeiket fuvarozóvállalkozások.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:30
Itt a fogászat forradalma: élő fogakat növesztenek a kutatók az implantátumok helyett
A jövő fogászata már nem a fémcsavaroké, hanem a test saját, intelligens öngyógyító folyamatainak aktiválásáé?

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:25
A Fradi újabb nagy kihívása: még egyszer nem veszíthet
Az előző bajnokság aranyérmesének az edzője szeretné visszahódítani a Győr által elvett bajnoki címet.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:20
Soha nem látott pusztítás: megdőltek az európai erdőtűzrekordok, teljes a káosz + videó
Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban százezrek kényszerültek elhagyni az otthonaikat a kritikus infrastruktúra, az áramhálózatok és a vízellátó rendszerek is sorra mondják fel a szolgálatot.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:10
Eurázsia és Óceánia
Bár az angolszász thalasszokráciák háromszáz év alatt kétszer is döntő vereséget mértek a tellurikus hatalmakra, az ősidők óta tartó küzdelem nem ért véget.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:05
A nagyképű holland újságírók miatt lett kínos a Fradi győztes sajtótájékoztatója
A Ferencváros remek győzelmet aratott a holland Twente ellen, a helyi médiamunkások azonban rá sem bagóztak Borbély Balázsra.

Nem a Mercedesnek kedveznek az előjelek Mogyoródon
A vb-éllovas kevesebbet gyakorolhat, a riválisok élnének a Hungaroring adta előnyökkel. Az eső is bekavarhat.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 06:02
Valóságos víziszörnyek, nem holmi kitalált lények – felismeri őket?
Töltse ki kvízünket és megtudja!

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 05:58
Hát ez nem megy
A Tisza Párt egyáltalán nem kész az ország irányítására. Az eddigi teljesítmény sajnos azt vetíti előre, hogy soha nem is lesz.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 05:57
Szűcs Gábor: Az olajcégek mellett annak volt érdeke a védett ár kivezetése, akinek százmilliós részvénycsomagja van
A Fidesz képviselőjét a Bálványosi Szabadegyetemen kérdeztük.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 05:50
Az egyik legfontosabb beszédét tarthatja Orbán Viktor az idei Tusványoson
A Fidesz elnöke a jobboldali tábor megerősödéséről és a kormánnyal szembeni ellenállásról beszélhet a szabadegyetemen.

Magyar Nemzet - 2026.07.24. 05:40
A sztratoszféráig vezethet az út
Látható, hogy az Európai Unió vezetősége és tagállamai számára ami Magyarországon történik, az belügy.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 22:02
Orbán Viktornak nincs szüksége medvespray-re, ha Erdélyben jár
Elég összevonnia a szemöldökét.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 21:51
Óriási Fradi-győzelem Hollandiában az Európa-liga selejtezőben
A Fradi nagyon okosan játszva minden nyomást kibírt és Lenny Joseph két góljával nyerte meg ezt a meccset. A Konferencialiga selejtezőjében a Paks hazai pályán 2-1-re kikapott a görög Panathinaikosztól.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 20:55
A Trónok harca íróját is megihlette a világ egyik legkülönlegesebb vára, amely pár órára fekszik Magyarországtól – riport
Mátyás király szövetségesének bevehetetlen erődjében ökörvérrel festették ki a termek mennyezetét.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 20:28
Újabb elnökjelölési kísérlet? Magyar Péterék Romsics Ignáccal találkoztak
Ruff Bálint miniszterelnökséget vezető miniszter is részt vett a találkozón.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 20:11
Kihirdették az idei felvételi ponthatárokat
Rengetegen jelentkeztek a felsőoktatásba.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 20:08
Fesztiválnak kevés, nyitóbulinak megtette a Loki nyári bemutatkozása a Pjunik ellen
A Debrecen Cibla Flórián szép góljával 1-0-ra legyőzte az örmény Pjunik Jerevánt.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 19:43
Exobolygó: először sikerült légkört felfedezni egy idegen csillagrendszer Föld-szerű bolygója körül
A saját rendszerének lakhatósági zónáján belül van az atmoszférával rendelkező exobolygó.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 19:38
Szűcs Gábor: Erre játszik a Tisza-kormány
Tusványoson kérdeztük a Fidesz országgyűlési képviselőjét.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 19:20
Orbán Viktor megérkezett Erdélybe, beindult a szelfigyár
A volt miniszterelnök Tusványoson mond beszédet szombat reggel.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 19:09
Megtámadta a Fidesz–KDNP az alaptörvény 17. módosítását
Sulyok Tamás leváltását is ez az alkotmánymódosítás tette lehetővé.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 18:02
Globális energiapiaci sokk fenyeget, Trump vérfagyasztó üzenetet küldött + videó
Donald Trump amerikai elnök és Marco Rubio külügyminiszter azonnali, súlyos katonai megtorlással fenyegette meg Iránt a támadások miatt.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 17:38
Végre ígéret hangzott el Magyar Pétertől az üzemanyagárak kapcsán
Most az ellátás biztosítása az elsődleges szempont. Adódott néhány ellentmondás a miniszterelnök tájékoztatásában.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 17:24
Globális geopolitikai vihar Manilában: sorsdöntő nagyhatalmi csúcstalálkozóvá alakult az ASEAN-zárónap
A Közel-Keleten kiújult fegyveres konfliktusok, valamint az ukrajnai háború globális hatásai uralták a tárgyalóasztalokat.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 16:57
Újabb három hónapot rács mögött kell tölteniük Bús Balázséknak, a Fidesz követeli a szabadon engedésüket
Két gyanúsítottat viszont kiengedtek.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 16:52
Lannert Judit bejelentést tett, megvan ki irányítja az iskolákat a jövőben
Minden jel szerint marad a Kleberberg Központ, és a tankerületekre osztott oktatási rendszer, már ki is nevezték az új vezetőjét.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 15:00
Orbán Viktor: Öveket becsatolni, irány Tusnád!
A volt miniszterelnök immár ellenzéki politikusként tartja meg hagyományos politikai helyzetértékelését.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 14:12
Sosem volt még ennyire látványos az első nagyszériás villanyautó
Egykor az elektromobilitás egyik úttörője volt a Nissan Leaf, melynek harmadik generációja sportmezt öltött.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 14:08
James Cameron is felkapta a fejét erre a kultikus sorozatra, ami tudományos alapossággal vizsgálja gép és ember viszonyát
Az Alita utolsó előtti, nyolcadik kötete idén jelent meg az ünnepi könyvhéten.

Elszabadult MI-modell és titkos kínai paktumok kényszeríthetik térdre az EU-t, Brüsszelben azonnal lépnének
Az év hátralévő három csúcstalálkozójának egyikén önálló napirendi pontként tárgyalják majd a kockázatokat és a védelem lehetséges eszközeit.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 14:05
Az ápolási díjak emelése is csúszik, a miniszterelnök szerint dolgoznak rajta
Magyar Pétert egy választó szembesítette a kampányban tett vállalásáról.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 13:52
Akadozó kezdés után felőrölte ellenfelét a magyar válogatott
Horvátország fiatal csapatot küldött a Világkupa szuperdöntőjére.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 13:51
Tovább nyomoznak Csatári Ernő ügyében, immáron mentelmi jog védi a tiszás politikust
Költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyészség.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 13:48
Hatalmas uniós bírságot kapott a Google
Önpreferáló gyakorlatot folytatott. Ha nem fizet időben, gigantikus méretűre növekedhet a követelés.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 13:45
Bóka János: Magyar Péter a Fidesz politikai megsemmisítésére törekszik
A Fidesz új frakcióvezetője szerint a Tisza önkényuralmi rendszert épít Magyarországon.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 13:00
Hitelesség kontra népszerűség: bemutatták a férfikézilabda-válogatott új szövetségi kapitányát
A junior csapattal Eb-aranyérmes Sótonyi László megbízatása három évre szól.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 12:49
Hódítanak a kínai elektromos autók az unióban
Újra viszik a Teslákat is.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 12:37
Vége a hús-vér pilóták korának? Történelmi légi csatát nyert meg az amerikaiak új robotvadásza
A hadviselésben a magányos hősök kora lejárt. Az autonóm légi harc villámgyorsan átalakult elméletből kézzelfogható katonai képességgé.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 12:32
Magyar Péter alig burkoltan megüzente az ügyészségnek, kiket kell legközelebb kihallgatniuk
Lemondott a legfőbb ügyész, mostmár szabad a pálya a miniszterelnök szerint.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 12:27
Hatalmas növekedést produkáltak a kínai gyártók az uniós újautó-piacon
Júniusban 13,6%-kal több személyautó fogyott Európában, jelentősen nőtt a villanyautók iránti kereslet.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 12:24
Rossz hír a magyar autósoknak: szinte biztos, hogy a nyáron még szólnak a fegyverek Iránban
Amíg a harcok tartanak, nincs esély arra, hogy az olaj világpiaci ára számottevően csökkenjen.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 12:16
Pócs János szerint politikai leszámolás zajlik, furcsa dolgot kért Magyar Péteréktől
A fideszes országgyűlési képviselő azt kérte a Tisza Párttól, hogy vele kezdjék a leszámolást, minden felelősséget vállal.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 12:00
Nemsokára kilenc százalék alá is benézhetnek a személyi kölcsönök kamatai
A jegybank kamatvágása hamarosan éreztetheti a hatását.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 11:51
Spórol a BMW, idén nem vesz részt a Párizsi Autószalonon
A német autógyártó egyik márkája sem megy el a legnagyobb európai kiállításra.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 11:34
Német területen működhet orosz atomtechnológia
Nem volt más jogi útja az atomellenes országnak. Ez a paksi atomerőművet is érintheti, megszólalt a Roszatom.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 11:26
Ott előzött a matizos Szombathelyen, ahol senki nem számított rá + videó
A kis Daewoo vezetője úgy döntött, hogy nem várja ki, amíg átjut a torlódáson.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 10:48
Megszületett a brüsszeli alku az új oroszellenes szankciókról, a görögök kierőszakolták a mentességet
A brüsszeli alku az utolsó pillanatig veszélyben forgott az energiahordozók szállítása körüli éles viták miatt, ám végül sikerült áthidalni a tagállamok közötti ellentéteket.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 10:20
Újabb fordulat: hivatali visszaélés gyanújával tettek feljelentést a Fidesz szervereinek lefoglalása miatt
A Fidesz szerint politikai utasításra járt el a hatóság.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 10:17
Magyar Péter korábbi ígéretével ellentétben csak a vényköteles gyógyszerek lesznek áfamentesek
A kampányban még azt ígérte, hogy az összes gyógyszer áfáját lecsökkenti, a vényköteles támogatott gyószereknél 100 forintos összegeket lehet majd spórolni.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 09:59
Szép csendben mégis átveheti Balásy Gyula cégeit az állam
Magyar Péter miniszterelnök korábban azt állította, hogy nem lesz ilyen.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 09:47
Változás a Fradi keretében, közel lehet a megállapodás a magyar csúcstartóval
Borbély Balázs újabb támadóval számolhat Hollandiában, hamarosan a középpálya is erősödhet.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 08:59
Drámai jelenetek: meccs közben elájult a játékos az egyik legrangosabb tornán
Pedig Cameron Menzies bravúrral kezdte szereplését.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 08:57
Rekordközeli érdeklődés mellett hirdetik ki a felvételi ponthatárokat csütörtök este
Este nyolc órakor minden kiderül.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 08:41
Rendesen helyretette az amerikai hatóság a Ryanair vezérét a Boeing balesete után
A baleset során betört a repülő egyik ablaka, egy utast félig kiszippantott a nyomáskülönbség.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 08:00
A kultúra kis szigetei Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön
Pénteken indul a Művészetek Völgye.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 07:43
Kós Hubert nem kertelt, szerinte Milák Kristóf aranyesélytől fosztja meg Magyarországot
Amerikából már hazatért az úszóklasszis, itthon hangol a párizsi Eb-re.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 07:39
Lavrov–Rubio-találkozó: az orosz külügyminiszter számonkérte az amerikait
Marco Rubio szerint az Egyesült Államok azt akarja, hogy ez a háború véget érjen, ami Oroszországnak is jó lenne.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:45
Lehull a lepel: tényleg veszélyes az emberekre a mesterséges intelligencia, vagy csak felfújjuk?
Kiberbiztonsági szakértők és filozófusok tábora két élesen elkülönülő részre szakadt. Megnéztük, mit gondolnak a világ legelismertebb szakemberei a kialakult helyzetről.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:42
Nehezen gyógyuló sebek, háborús törésvonalak
A NOB ajánlása dacára megosztott a sportvilág, visszafogadja-e az oroszokat és a fehéroroszokat.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:40
„Inkább figyelek és hallgatok” – Révész Tamás életműve a Műcsarnokban
Miért nem beszélt hároméves koráig, és melyik fotó változtatta meg az életét? – Erről is mesélt lapunknak a Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:30
Milák Kristóf hazai trónját elfoglalta, de nem akar magas lóról pofára esni
Egy nap Cseh László, Kenderesi Tamás és Milák Kristóf örökébe lépne a nyírbárori úszótehetség.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:25
A tétlenség ára: beragadt a Tisza-kormánynál a falvak pénze
A volt agrárminiszter szerint ijesztő kijelentésekkel szembesülnek a kistelepüléseken élők.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:20
Egyre többen esnek áldozatul a Tisza politikai indíttatású leszámolásainak
Most Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznek kellett távoznia a hivatalából.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:05
Kossuth-díjas művész, ikonikus szerepek és felejthetetlen alakítások – mennyit tud Ruttkai Éváról?
Ha szereti a magyar klasszikus filmeket, ezt a Ruttkai Éva-kvízt nem hibázhatja el!

József Attila anyakönyvi kivonatától a 900 éves khmer szoborig: igazi kincsek a Füred Art Weeken
Az eseményen a Kincsvadászok műkereskedőivel is találkozhatnak az érdeklődők.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 06:00
Bosszú és ellenállás
Magyar Péter bosszúja a múltat akarja megtorolni, de valójában a jövőt bünteti. Nemcsak a fideszesek jövőjét, hanem az egész magyarságét, a tiszásokét is.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 05:59
Egy régi mese
A pénzt nem a „pénzügyi szabadságharc”, hanem a „szakértők” tucatjai vitték el, akik már az indulásnál rárontottak a vályúra.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 05:55
„Mintha ma is Merkel kormányozna”
Élesen bírálja az AfD-vel szemben emelt tűzfalat az egykori német nagykoalíciós politikus.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 05:45
Mázlija van a Fradinak, a Twente legjobbja nem játszhat az odavágón
A Győr javított a BL-búcsú után, a Debrecen és a Paks is bemutatkozik a Konferencialigában.

Magyar Nemzet - 2026.07.23. 05:40
Ez lesz a Tisza-rezsim Achilles-sarka, innen fog elvérezni, ha eljön az idő
Az elmúlt tizenhat évben annyira állandósult a diktatúrázás, a jogállamiságért meg a fékekért és ellensúlyokért való – leginkább alaptalan – hüppögés, hogy sokan immunissá váltak rá. Ami baj.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 21:34
A Magyar Képzőművészeti Egyetem lépcsőjén ül Strobl alkotása
Eddig rejtőzködő alkotásokat, valamint egy életnagyságú, 3D-nyomtatott szobrot mutat be a nagyszabású életműkiállítás.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 21:03
Jobb, ha nem indul el éhesen a Campus fesztiválra
A jegyek ára még tűrhető a hasonló rendezvényekhez képest.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 20:03
„Lesújtó a süketítő csend” – újabb európai patrióta politikus ítélte el a Fidesz elleni fellépést
Matteo Salvini kiállt a Fidesz mellett.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 20:00
Velence ismét felfigyelt Horvát Lilire: új filmje nyitja a rangos fesztivál programját
A Jegyzeteim a Marsról a szerzői filmes szekció nyitófilmjeként mutatkozik be.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 19:45
Lemondott a XII. kerület alpolgármestere, nem tud együtt dolgozni a kutyapárti polgármesterrel
Vadász Gábor szerint az a bűne, hogy ragaszkodik a szakmaisághoz.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:49
„Nem félünk”: a Sepsi OSK elnöke odaszúrt a románoknak, szóba került az új magyar kormány is
A Magyarországról kapott sporttámogatásnak is köszönhető, hogy két magyar identitású futballklub szerepel a román élvonalban.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:45
Atomjuk lehet a szaúdiaknak, de nem mindenki boldog
Nyugtalanító fejleménytől tartanak a szaúdiak miatt a Közel-Keleten.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:42
A washingtoni Fehér Házban és a Külügyminisztériumban is járt Orbán Viktor egy amerikai lap szerint
A Fidesz elnöke korábban azt mondta, hogy fontos, de nem hivatalos találkozói voltak.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:30
Öt elfelejtett sci-fi, amit mindenképpen látni kell – K–PAX – A belső bolygó + videó
Egy sci-fi, amelynek legnagyobb rejtélye maga a főszereplő.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:23
Nyár végén döntenek az új közmédia-testület tagjairól
Radnai Márk az Országgyűlés művelődési bizottságában ismertette a részleteket.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:20
A Vasarely-hatás: harmóniává simuló káosz fogad a Magyar Zene Házában
Kis káosz, nagy geometria a Vasarely-hatásban.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:13
Új, mindeddig ismeretlen főemlőst fedeztek fel a kongói esőerdő mélyén
A Kongó-medence buja trópusi esőerdeje a Föld egyik utolsó nagy felfedezetlen fehér foltja.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:10
Száz kárpátaljai gyermek nyaralhat a Balatonnál az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség jóvoltából
Közvetlenül érinti a családjukat a háború.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:09
Világháborús bombák és közel 100 éves hajóroncs került elő az apadó Duna medréből
Az extrém apadás szó szerint visszapörgette az idő kerekét.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 18:00
Egyetlen magyar fesztiválnak sem sikerült az, ami a Friss Húsnak
Az Oscar után BAFTA-minősítést is szerzett a budapesti fesztivál.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 17:25
Jeffrey Epstein egy újabb barátja halt meg rejtélyes körülmények között
A nanterre-i ügyészség szerdán hivatalosan bejelentette, hogy nyomozást indított a haláleset körülményeinek tisztázására.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 17:22
Kiosztotta a VEKE Magyar Pétert és Vitézy Dávidot, a szervezet szerint összesöpörték a meglévő terveket
Szerintük a legtöbbször elhangzott kifejezés a Lázár János volt.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 16:42
Baud-ügy: így lehetetleníti el Brüsszel a másként gondolkodókat
Baud semlegesen próbált állást foglalni Oroszország és Ukrajna ügyében. Ez lett a veszte.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 16:34
Otthonából vitték el a rendőrök a Fidesz egyik munkatársát az NKA-ügy miatt
Az ellenzéki párt a koncepciós eljárás megszüntetésére szólított fel.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 16:25
Házkutatást tartott a NAV a Családbarát Magyarország Központnál
Még évekkel ezelőtt tett feljelentést a cég akkori vezetése.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 15:59
Freddie Mercury szobrot avatnak Balatonszemesen
A szombat esti rendezvényen részt vesz az énekes egykori személyi asszisztense is.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 15:53
Elszabadult az OpenAI mesterséges intelligenciája: meghackelt egy másik techóriást a ChatGPT utódja
Az esetet maga az OpenAI és a megtámadott platform is megerősítette.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 15:39
Ruszin-Szendi Romulusz: Mindenki büszkén emlékszik a nándorfehérvári hősökre
A diadal 570. évfordulóján megkoszorúzták Hunyadi János szobrát.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 15:29
Kiválasztották a KEHI új elnökét
A hivatal előző vezetőjét egy hónapja mentették fel.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 15:06
Kemény próba elé állítja az olajpiac a Tisza intézkedését
Holnap is emelkedik az üzemanyagok ára, egyes kutak már korlátoznak és figyelmeztetnek. Minden jel szerint ősszel akár még nehezebb helyzetbe kerülhetünk a dízelt tekintve.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 15:01
Karácsony meghosszabbítaná az M3-as metrót, a tervek már készen állnak
Karácsony Gergely közölte, a beruházás uniós forrásból valósul meg.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 14:35
Jó az öreg a háznál: elkezdődött a megújult Lada Niva sorozatgyártása
Közel fél évszázad után korábban elképzelhetetlen extrákat és új motort kapott az orosz terepjáró.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 14:15
Milák, Kós, Rasovszky: olimpiai bajnokaink mind visszatérnek Párizsba az Eb-re
Végleges a magyar keret, négy úszónk csak váltóban versenyez Franciaországban.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 14:13
Lemondott a legfőbb ügyész, Bóka János szerint az ügyészség nyílt politikai irányítás alá kerülhet
Nagy Gábor Bálint kőkemény üzenetet küldött a politikusoknak, a Fidesz szerint pedig Magyar Péter kizárólagos politikai hatalmat akar.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 13:39
Az Országgyűlés előtt a vármegyék és a főispánok átnevezéséről szóló törvénymódosítás
A módosítás 2026. október 1-jén lép hatályba, ha elfogadják.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 13:25
Benyújtotta a kormány az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényjavaslatot
Elsőként a hálózati személyek beszervezésével kapcsolatos hatos kartonok lesznek elérhetőek.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 13:24
Fájó vereség az olimpiai bajnoktól Sydney-ben a női vízilabda VK-döntőben
Ez a vereség azt jelenti, hogy a mieink az 5-8. helyért játszhatnak csak az ausztrál városban.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 13:10
Naponta frissülő aszályösszegző grafikonnal jelentkezik a HungaroMet
Az idei aszály az egyik legsúlyosabb a rendszeres mérések kezdete óta.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 12:43
Leköpték Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron
A miniszterelnök Vitézy Dáviddal sietett Rákospalota-Újpest vasútállomásra.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 11:55
Kiderült, hogy milyen autókat szállított a Répcelaknál kigyulladt tréler
Lehangoló látvány a tűz okozta pusztítás. Nálunk is kedvelt, nem tisztán elektromos modellek kaptak lángra.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 11:27
Gyurcsány hálózatszervezője irányítja a miniszterelnököt?
Már a látszatra sem adnak.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 11:00
Ismét Budapesten a svéd gitárzseni
Yngwie Malmsteen best of anyagokkal, eszelős szólókkal és szabályok nélküli improvizációkkal készül.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 10:27
Van olyan régió, ahol meghaladja a háromezer forintot a fizikai átlagórabér
A korábbi várakozásokkal szemben a kékgalléros keresetek növekedésének éves üteme továbbra is csaknem kilenc százalékos szinten mozog.

Magyar Nemzet - 2026.07.22. 10:18
Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben + videó
A Fidesz teljes tagnyilvántartását is elvitte az ügyészség.

Impresszum
A Felirati egy hírgyűjtő, amit elsősorban saját használatra készítettünk és saját ízlésünk szerint gyűjt cikkeket az online médiából. A fő tervezési szempont a végtelen egyszerűség és a kis képernyőn való használhatóság volt. Az oldalt bárki használhatja, akinek tetszik, így, ahogy van. Örülünk, ha mások is hasznosnak találják. Javaslatokat természetesen szívesen fogadunk, és lehet, hogy figyelembe vesszük őket.
Beállítások
Az oldal tetején lévő ikonokra bökve:
- Böngészhetsz csak egy kiválasztott forrást
- Személyre szabhatod a kezdőoldalt
Adatvédelmi tájékoztató
Vannak itt látogatottságméréshez, illetve közösségi médiában való megosztáshoz szükséges sütik. Ezen túl maga a Felirati személyes adatokat nem tárol és nem használ semmire. Részletek itt.
felirati.com ©2020
Kapcsolat: felirati@felirati.com