Mérce - 2023.10.01. 13:00
Ficót már csak volt miniszterelnök-helyettese akadályozhatja a visszatérésben
Négy forgatókönyv van összesen kormánykoalíciókra, és csak egyben nem szerepel a Smer.

Mérce - 2023.10.01. 07:30
„Sokkal jobb hazaárulónak lenni, mint háborúzni” – orosz dezertőrök mesélik el, miért hagyták ott a hadsereget
„Emlékszem azokra a mondatokra, amelyek később viccé váltak közöttünk: »Ne aggódj, három nap múlva mindennek vége lesz. Néhányotok fel sem fogja majd, mi történt.«”

Mérce - 2023.09.30. 12:30
A szlovákiai választás csak a kezdet, a java még ezután következik
A politikai táborokon belül őrületes a tagoltság, így érhetnek minket meglepetések.

Mérce - 2023.09.30. 08:00
1919. szeptember 30.: Az elaine-i mészárlás
Az USA történelmének egyik legsúlyosabb rasszista incidensében a fegyveres fehér rasszisták több mint száz afrikai amerikait öltek meg.

Mérce - 2023.09.30. 07:30
Arundhati Roy: A demokrácia felszámolása Indiában kihat az egész világra
Az elmúlt húsz évben a szabadpiac, a fasizmus és az úgynevezett szabad sajtó együtt vezették keringőlépésekkel Indiát oda, ami már semmiféleképp nem nevezhető demokráciának.

Mérce - 2023.09.29. 14:56
A bíróság megsemmisítette a Fertő tavi NER-hotel környezetvédelmi engedélyét
A kormányhivatalnak immáron papírja van arról, hogy környezetvédelmi látszateljárást folytatott le, az illetékes hatóságok nélkül.

Mérce - 2023.09.29. 07:30
Munkára kényszerítik az ukrajnai menekülteket, még ha ezért szét is szakadnak a családok
Egy rossz rendelet alaptörvény-ellenes értelmezése lehetetlen helyzet elé állítja a menekült családokat.

Mérce - 2023.09.28. 17:27
Egy hét alatt sem sikerült a kohászatra szűkítenie a kormánynak a büntetlen környezetszennyezést megengedő rendeletét
Hiába jelezte az Energiaügyi Minisztérium, hogy a rendelet csak a már működő kohászati üzemekre vonatkozik, ennek jogi értelemben egyelőre semmilyen következménye nem lett.

Mérce - 2023.09.28. 12:47
Hatalmas győzelmet arattak a szakszervezetek: az AB megsemmisítette a Munka Törvénykönyvébe foglalt elnyomó passzust
Az Alkotmánybíróságon aratott győzelmet követően a frissen bővült tagsággal rendelkező szakszervezetek is beleszólhatnak a dolgozókat érintő legfontosabb kérdésekbe.

Mérce - 2023.09.28. 07:30
Mit ígért, és mit nem Orbán a szezonnyitón?
A kormány le is szorítja az inflációt, meg nem is; vissza sem “erőszakol” senkit Ukrajnába, de egy kicsit mégis.

Mérce - 2023.09.27. 17:00
Hiába a szigorú megszorítások: 8 hónap alatt 110 milliárddal támogatta a kormány a nagyvállalatokat
Főként a multinacionális óriásokat. Ez derül ki a K-Monitor adatigényléséből.

Mérce - 2023.09.27. 13:00
Egy nap alatt vette vissza Azerbajdzsán Hegyi-Karabahot, de ennek a következményeit még évtizedekig fogjuk érezni
Menekültek tízezrei keltek útra.

Mérce - 2023.09.27. 07:30
„Többről van szó, mint demokrácia és önkényuralom harcáról” – szombaton visszatérhet a „főgonosz” Szlovákia élére
A korrupt "főgonosz", a média fixációs tárgya, Robert Fico most újra kormányra készül. Honnan nyeri népszerűségét, miért bukik a jobboldal, és miért tűnnek el a magyar pártok? Választás előtti interjú.

Mérce - 2023.09.26. 19:05
Elfogadta a lakosság akaratát az önkormányzat: nem lesz bánya Pilismaróton
Egyhangúlag a bányaügy lezárására szavazott Pilismarót önkormányzatának képviselő-testülete a kiemelkedő részvétellel lezajlott augusztusi népszavazást követően.

Mérce - 2023.09.26. 15:17
Tüntetést szerveznek a soproni neonáci konferencia ellen
A polgármester is a sajtóból értesült róla, de még a rendőrség sem tudja, pontosan hol lesz a nagygyűlés.

Mérce - 2023.09.26. 07:30
Egyre súlyosabb incidensek történnek Észak-Koszovóban, de a két ország vezetése így sem képes megállapodni
Koszovóban a gyűlölet fenntartása fontosabb a feleknek, mint a hosszú távú megoldás.

Mérce - 2023.09.25. 18:55
Debrecenben a leginkább rászorulók helyett azok kapják a szociális bérlakást, akik a legtöbbet ígérik érte
A Szikra és az LMP szerint a jelenlegi rendszer licitálási mechanizmusa és a szociális támogatások változatlansága sokakat eleve kizár.

Mérce - 2023.09.25. 13:22
Sopronban tartanak nagygyűlést az osztrák és olasz neonácik októberben
A holokauszt-tagadásért és a náci párt dicsőítéséért többszörösen elítélt Gerd Honsik tiszteletére gyűlnek össze az újfasiszták.

Mérce - 2023.09.25. 07:30
„Ha nincs a kordonbontás, ma Egységes Diákfront sem lenne”
Az EDF aktivistája szerint szintet kell lépniük, mert a kormány is szintet lépett.

Mérce - 2023.09.24. 13:08
Elképesztő szöveggel hátrált meg a kormány a környezetrombolási rendelettel kapcsolatban
A WWF tiltakozása után hirtelen eszükbe jutott, hogy elfelejtették beleírni a rendeletbe, kire is vonatkozik.

Mérce - 2023.09.24. 07:30
Silvia Federici: Kolonizáció, globalizáció és a nők
A boszorkányüldözés elpusztította a női gyakorlatok, a kollektív kapcsolatok és tudásrendszerek egész világát, amelyek a nők erejének alapját képezték a kapitalizmus előtti Európában. A vereségből a nőiség új modellje bontakozott ki.

Mérce - 2023.09.23. 14:30
Miért szeretnék a szupergazdagok, hogy több munkanélküli legyen?
A válságra újabb válsággal válaszolnának. Okkal.

Mérce - 2023.09.23. 07:30
„A jó válasz az, ha a gyerek visszakapja a kontrollt a saját története felett”
A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések témaköre egyre gyakrabban válik politikai propaganda tárgyává, maga a gyerekvédelem is ideológiai fegyverré.

Mérce - 2023.09.22. 18:15
Élőláncos ellenállás és a hátralék nagy részének rendezése után eltekintett Erzsébet kilakoltatásától a tatabányai önkormányzat
Az AVM és a Szikra sikerrel segített az önkormányzat és a tatabányai nő közti megállapodás megkötésében.

Mérce - 2023.09.22. 14:40
A helyszínen mutatták meg Mészárosék környezetrombolását a gödi civilek, a polgármester elmenekült a kérdéseink elől
A Göd-ÉRT szerint a hatóságok értesítése nélkül kezdték meg a munkálatokat, legalább 40 millió forintos kárt okozva.

Mérce - 2023.09.22. 07:30
A szociáldemokraták
A Momentum a legőszintébb új „szocdem” párt. A Szikrával és a DK-val ellentétben legalább tudják, hogy semmi közük a szociáldemokráciához.

Mérce - 2023.09.21. 17:30
Szigorítja a kormány a törvényjavaslatot, amellyel a szakszervezeteket szegényítené
Elképzelhető, hogy egyre jobban fél az egységbe tömörülő munkásoktól.

Mérce - 2023.09.21. 16:00
Zavarja a helyiek pihenését az iváncsai akkumulátorgyár zúgása, a polgármester szerint tarthatatlan a helyzet
A falu vezetője többször kérte a hatóság közbelépését, hiába. A problémát maga az SK is elismerte.

Mérce - 2023.09.21. 14:00
A tűzszünet életeket ment meg, de megnyugtató megoldást nem kínál Hegyi-Karabahban
Nyugtalan éjszaka követte a háborús nappalt.

Mérce - 2023.09.21. 12:00
Von der Leyen Lampedusára látogatott, de bölcsebb biztosan nem lett tőle
Ugyanazt a rossz stratégiát erőlteti menekültügyben az EU, mint eddig, sőt, rátesz még egy lapáttal.

Mérce - 2023.09.21. 07:30
Bezárt a hatóság egy akkuüzemet – akkor most megnyugodhatunk?
Egyelőre nehéz elhinni, hogy legközelebb sikerül majd egy halálos munkahelyi baleset vagy környezeti katasztrófa elébe menni a “fokozatosság elvét követve”.

Mérce - 2023.09.20. 16:52
Negyven Mészáros Lőrinc tüntetett a szabad oktatásért egy budapesti zebrán
Mától havonta egyszer elfoglalják a diákok ugyanazt a Ferenciek terénél lévő gyalogátkelőt.

Mérce - 2023.09.20. 13:29
Az ombudsman nem tud róla, hogy a kormány megvizsgálta volna, mit fogunk csinálni a rengeteg akkumulátorhulladékkal
Így viszont azt sem tudja megállapítani, hogy sérti-e a nyakunkba szakadó akkuszemét az egészséges környezethez való alkotmányos alapjogunkat.

Mérce - 2023.09.20. 07:30
Túl az osztályharcon: Kit képvisel Ungár Péter?
Kiket képvisel Ungár Péter? Párttársa kísérel meg választ adni.

Felirati - 2023.09.19. 17:44
Brit tudósok szerint a megosztás halhatatlanságot okoz
Ha számodra hasznos a Felirati, és szeretnéd támogatni a projektet, kérünk szépen, oszd meg másokkal is:
Mérce - 2023.09.19. 17:44
Törvénybe iktatnák a köz nélküli közmeghallgatásokat, mert Semjén Zsolt szerint hatékonyabbak
Amennyiben a cél a hivatalok és a cégek kérdőre vonásának elkerülése, úgy minden bizonnyal.

Mérce - 2023.09.19. 14:26
A TASZ szerint a rendőrség jogsértően akadályozta a pénteki diáktüntetést a Várban
Sőt: miközben a rendőrség balesetveszélyre hívta fel a figyelmet, épphogy maga teremtett balesetveszélyes helyzetet.

Mérce - 2023.09.19. 12:12
Kétszer annyit költ autópályákra a kormány, mint vasútra, és ennek sokszorosan megisszuk a levét
Ráadásul az uniós tendenciával, valamint a közlekedési szakma ajánlásával szemben nálunk romlik az arány.

Mérce - 2023.09.19. 07:30
A legnagyobb brit szakszervezeti konföderáció megfogadta, hogy nem tartja be az elégséges szolgáltatást
Ugyanazzal az eszközzel törné le a sztrájkokat a brit kormány, mint a magyar. A Trade Union Congress nem hagyja.

Mérce - 2023.09.18. 20:00
Az önkormányzat összes feltételét teljesítette, mégis veszélyben a tatabányai nő lakhatása
A városvezetés egy konstruktív együttműködést rúgott fel a civilekkel, akik a csütörtöki közgyűlésen próbálják meg rendezni Erzsébet helyzetét.

Mérce - 2023.09.18. 14:32
Miközben Rétvári tagad, minden becslést felülmúlt a valódi tanárhiány
Mindegyik szakterületen nőtt a tanárhiány, 10 ezer nyugdíjas munkája "fedi el" a problémákat, nincs gyógypedagógus és iskolapszichológus.

Mérce - 2023.09.18. 07:30
Bármelyik vasutas komplexebb fejlesztési tervet tudna javasolni, mint Lázár János
A vasút évtizedek óta pofozóbábu, de az emberek szeretnék, hogy jobb legyen. Interjú egy vasutassal.

Mérce - 2023.09.17. 13:05
Katasztrófával néz szembe az örmény lakosság az azeri blokád miatt
Karabahot gyakorlatilag lezárták az előző háborúban győztes azeriek.

Mérce - 2023.09.17. 07:30
Silvia Federici: Népességcsökkenés, gazdasági válság és a nők fegyelmezése
Hogyan vált a nők méhe köztulajdonná, amelyet a férfiak és az állam felügyeltek, és miként került az utódnemzést közvetlenül a kapitalista felhalmozás szolgálatába? Részleteket közlünk Silvia Federici Caliban és a boszorkány című könyvéből.

Mérce - 2023.09.16. 15:00
Így zajlott a diákok tegnapi tüntetése Budapesten
A nyári szünet után újult erővel álltak ki a tanáraikért és a klímakatasztrófa ellen a fiatalok.

Mérce - 2023.09.16. 08:00
1923. szeptember 16.: Letartóztatják, majd megölik Itó Noét és Ószugi Szakaét
Milyen ürüggyel tartóztatták le a két anarchista munkásaktivistát?

Mérce - 2023.09.16. 07:30
Mesterházi Miklós: A töltött liba mellcsontjáról
Idén 100 éve, hogy Ernst Bloch filozófus műve, Az utópia szelleme második, átdolgozott kiadása napvilágot látott. Mesterházi Miklós filozófus, aki magyarra ültette Bloch könyvét, az évforduló kapcsán ír Blochról, rólunk, esendőségünkről.

Mérce - 2023.09.15. 20:25
Rendőrök állták útját a Karmelitába igyekvőknek a tanév első nagytüntetésén
A mintegy ötezer fős, több hídon is átvonuló tömeg egy része úgy döntött, hogy hazafelé inkább a Várhegy felé veszi az irányt.

Mérce - 2023.09.15. 18:08
Indul a tanítás, újraindul a küzdelem: több ezren tüntetnek az oktatásért Budapesten
A tüntetők hamarosan megérkeznek a Kossuth térre.

Mérce - 2023.09.15. 07:30
„Kultúrharc” ügyében attól kell tanulni, akitől a jobboldal tanult: a baloldaltól
A nyelvet és a képzeletet uraló jobboldali gondolatrendszer azért sikeres, mert nem áll vele szemben egyértelmű prioritásokat és gyakorlatokat felmutató másik politika.

Mérce - 2023.09.14. 18:33
Úgy tűnik, spórolni kezd a kormány az ukrajnai menekülteken, családokat szakíthat szét a szállások átszervezése
Szűkítették azoknak a menekülőknek a körét, akik igénybe vehetik a szálláshelyeket, és a szállásadók állami támogatása is csökkent.

Mérce - 2023.09.14. 17:18
Félek, ha jön a végrehajtó
A kék láng csak narancsszínben pislogott, de a gázórát őrülten teperte. A tűzhelyen egy órán át nem forrt fel az étel. Itt viszont télen majd fűteni kell, mert éjszakánként mínusz 15 fokos a kinti hőmérséklet.

Mérce - 2023.09.14. 15:06
A pilismarótiak harmada a kavicsbánya ellen szavazott, mégis noszogatni kell az önkormányzatot, hogy foglalkozzon az üggyel
A civilek és több helyi képviselő szerint is össze kellene ülnie a község vezetőinek, és ki kellene állnia a helyiek mellett, akik népszavazáson tették egyértelművé: nem akarnak kavicsbányát.

Mérce - 2023.09.14. 07:30
Szélsőségesen cigányellenes, fasiszta szöveget közölt az antifasiszta múltú Korunk folyóirat
Váratlan helyeken burjánzik a fasizmus.

Mérce - 2023.09.13. 17:20
Novák Katalinhoz fordulnak a rokonaikról gondoskodó, pár tízezer forintból tengődő otthonápolók
Miután az államtitkár semmibe vette őket, a köztársasági elnöktől remélnek támogatást a méltóságuk visszaszerzésében.

Mérce - 2023.09.13. 15:20
Egy tengerparti nyaraló és a rendszerkritika
A tőkés lét (milliárdos osztalék) nem fér össze radikális rendszerkritikával, nem fér össze antikapitalizmussal.

Mérce - 2023.09.13. 12:40
Így növelik tovább a szakadékot szegények és gazdagok között az újraindított árverések
Az összesen 199 milliárd forint összértékű ügyek növelik a szakadékot szegények és gazdagok között - derül ki a Periféria Központ friss tanulmányából.

Mérce - 2023.09.13. 07:30
Mit mond el Magyarországról, hogy a nagyszünetben kilakoltathatnak egy iskolát?
Az iskolát fenntartó alapítvány nem tudta kifizetni az építési vállalkozót, így jövedelmezőbb funkciót keresnek az épületnek.

Mérce - 2023.09.12. 15:53
Egyszer már az igazsággal is támadhatnák Ungár Pétert
Az igazi kérdés az, hogy képes-e egy milliárdos képviselni a népet?

Mérce - 2023.09.12. 14:28
Három áldozatot szedett a vajdasági embercsempészek bandaháborúja a hét elején
Az embercsempész-bandák Szerbia, Magyarország és az EU koprodukciójának köszönhetik virágzó üzletüket.

Mérce - 2023.09.12. 11:05
Békéscsabai halálos munkabaleset: az elmúlt évben mindent rendben talált a gyárban a kormányhivatal
Az ellenőrzések jogszerűen lezajlottak, mégis életveszélyes helyzet alakult ki.

Mérce - 2023.09.12. 07:30
Újra a megszorításokkal élő politika vezet Fico győzelméhez Szlovákiában?
Úgy tűnt, a csillaga lehanyatlott, ma pedig újra vezeti a közvélemény-kutatásokat.

Mérce - 2023.09.11. 17:00
Ha Orbán következő 11 éve is úgy sül el, mint az eddigiek, akkor megnézhetjük magunkat
A miniszterelnök 2034-ig tervez, megnéztük hát, eddig hogyan teljesültek a Kötcsén újramelegített tervei.

Mérce - 2023.09.11. 13:00
Miért volt ilyen pusztító a marokkói földrengés?
A földrengés szegény, elszigetelt régiót érintett a legsúlyosabban.

Mérce - 2023.09.11. 07:30
Ha csak a szülőket és tanárokat érdekli az iskola, legyen is az övék!
A dologtalan tankerület és minisztérium pedig végleg takarodjon, hiszen láthatóan nem is érdekli őket ez az egész.

Mérce - 2023.09.10. 15:00
Téglaporos emlékek – a magyar építőmunkás kultúra és sztrájkok töredékes története
A sztrájkoló munkások nemcsak a megélhetésüket kockáztatták a munkajogaikért való küzdelmükkel, hanem sokszor az életüket is.

Mérce - 2023.09.10. 07:30
„Szeretnénk tudni, mik a háborús céljaik”
Hal Draper második világháború alatt írt provokatív dialógusai nem csupán történelmi kuriózumok, hanem adalékok egy újra meg újra fellángoló vitához.

Mérce - 2023.09.09. 08:00
1739. szeptember 9.: Megkezdődik a Stono-felkelés
Ez volt a rabszolgasorban élő emberek legnagyobb felkelése a szárazföldi brit gyarmatokon.

Mérce - 2023.09.09. 07:30
„Bűnös város?” – A 150 éves Budapest
Budapest 150. születésnapján a munkásság történetére kívánjuk az olvasó figyelmét felhívni.

Mérce - 2023.09.08. 18:10
Nagymamám megsejtette, Lázár János eldöntötte: miért baj, hogy megint elkaszálták a HÉV-fejlesztéseket?
A Csepel-szigeten élők még jó időre az agglomerációs közlekedés poklában maradnak.

Mérce - 2023.09.08. 13:00
Lakásügynökség segíti megfizethető lakhatáshoz a rosszul fizetett bölcsődei dolgozókat
Hiánypótló együttműködésbe kezdett szakszervezetekkel az Utcáról Lakásba Egyesület.

Mérce - 2023.09.08. 07:30
Saját magát is leleplezte a komáromi gyógyszergyár a szakszervezeti vezető kirúgásával
A szakszervezeti tisztviselő kirúgásával ismerhette el a cég, hogy működik náluk szakszervezet.

Mérce - 2023.09.07. 17:25
„Ennyi pénzből élni, létezni lehetetlen” – minimálbért követelnek a rokonaikról 0-24-ben gondoskodók
Az államtitkár nem ment el az állam helyett ápolást végzők demonstrációjára, így a másolatának olvasták fel történeteiket az otthonápolók.

Mérce - 2023.09.07. 12:01
Rendkívüli testületi ülést és a bánya-ügy mihamarabbi lezárását kérik a pilismaróti civilek a népszavazás után
A polgármester közel két héttel a voksolás után sem foglalt még állást a környezetromboló beruházás ügyében.

Mérce - 2023.09.07. 07:30
Szabadulna a nép a korrupt jobboldali elitek uralmától: Guatemala is a változás mellett döntött
Egy meglepetésjelölt legyőzte az establishment versenyzőjét, de máris merényletet terveznek ellene.

Mérce - 2023.09.06. 19:26
Két héten belül utcára rakta volna az állam, de pert nyert az egykori OPNI-dolgozó fia
Ferenc most is jogszerűen élhetne az édesanyjának a '70-es években kiutalt lakásban, ha a Külügyminisztérium nem akarna az otthona helyére elitiskolát építeni.

Mérce - 2023.09.06. 16:19
A NER-sajtó jogszerű viselkedéssel „vádolja” a PDSZ-es vezetőt
A kormánysajtó úgy tűnik, feltétlen szervilizmust vár el azoktól, akik élnek a jog adta lehetőségekkel.

Mérce - 2023.09.06. 07:30
A szexizmusnak és a rezsimnek is hadat üzentek a szíriai nők
A lehetetlenné vált életkörülmények és a rezsim elnyomó politikája a korábban legnyugodtabb helyeken is Aszad ellen fordította lakosságot.

Mérce - 2023.09.05. 17:00
„Szerveződjetek, hogy elkapjuk őket! A hegyek tele vannak velük!” – Vadásznak a menekültekre a görög határszélen, mert úgy vélik, ők okozták az erdőtüzeket
De már nem is számítanak a valódi okok.

Mérce - 2023.09.05. 14:00
A rendőrség közreműködésével fegyverzik fel a szerbiai embercsempészeket
Miközben a menekültek kínzása és üldözése mindennapos, az embercsempészek zavartalanul működhetnek Szerbiában.

Mérce - 2023.09.05. 07:30
A békéscsabai halálos munkabaleset hátterében felsejlenek a munkavédelem rendszerszintű hiányosságai
Bár a munkáltatónak olcsóbb, a munkavédelem elhanyagolása a dolgozók életébe kerülhet.

Mérce - 2023.09.04. 17:34
Utánajártak a Mikepércsi Anyák, hogy miképp gyarmatosítják a német autógyárak Magyarországot
A német autógyártók és a keleti akkumulátorgyártók nem vállalnak felelősséget azért, ha az újrahasznosítás, a tárolás nem a szabályoknak megfelelő, hiszen kijelentették, hogy azok betartásáért a magyar hatóságok a felelősek.

Mérce - 2023.09.04. 15:10
Hozzá sem szólt a Fidesz, úgy szavazta le nyolcadszor is a végrehajtási rendszer felülvizsgálatát
Pedig a múlt keddi csepeli kilakoltatás friss példát szolgáltatott arra, hogy mi a baj a végrehajtásokkal.

Mérce - 2023.09.04. 07:30
Folytatódhat a baloldali előretörés Latin-Amerikában? Ecuadorban egy banánmágnás fiát kell legyőzni a visszatéréshez
A jobboldali meglepetésjelölt okozhat még problémát.

Mérce - 2023.09.03. 10:00
1791. szeptember 3.: Franciaországban dekriminalizálják a homoszexualitást
Hogyan rendelkezett a szodómiáról a forradalom utáni 1791-es francia büntetőjog?

Mérce - 2023.09.03. 07:30
Csepeli kilakoltatás: bárki lehet a rendszer áldozata, amíg a lakhatás nem erősebb jog a profitnál
Kedden egy olyan kilakoltatásnak lehettünk szemtanúi, amely megmutatja, milyen rémisztően kiszolgáltatott a társadalom jelentős része a végrehajtókkal és a nyerészkedőkkel szemben.

Mérce - 2023.09.02. 14:53
„Elnéptelenedő” budapesti ligetek
A Liget valódi politikai alternatívája azzal kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: ki épít ma Magyarországon azoknak, akiknek a megélhetése egyre nehezebb.

Mérce - 2023.09.02. 07:30
Orbán a jövőt kémleli, pedig a közoktatás éppen most omlik össze
Dicsekedhet-e előrelátásával az, aki romba dönti az oktatást, és nem tudja, mit kezdjen az általa elszabadított akkumulátoripari káosszal?

Mérce - 2023.09.01. 07:30
„Azt mondjuk, hogy nem félünk, de sokunknak abszurd és ijesztő ez az egész”
Sorra kapják az idézéseket a diákok a rendőrségtől.

Mérce - 2023.08.31. 16:14
Törvénysértő módon rúgták ki egy komáromi gyár szakszervezeti tisztségviselőjét a VDSZ szerint
Az amerikai Mylan gyógyszeripari cég fél éve nem akarja elismerni a szakszervezet létét.

Mérce - 2023.08.31. 09:42
Hiába ígérték az ellenkezőjét, a szakszervezetek tájékoztatása nélkül hirdették ki a bosszútörvény részleteit
Bár a PDSZ szerint néhány pontban sikerült eredményeket elérni, de van, amiben hátrányosabb a végleges szöveg.

Mérce - 2023.08.31. 07:30
Techno és zaj sodrásban – a szabadzenei közösségek lehetőségei a hazai politikai erőtérben
Ha így folytatjuk, a szubkultúra fennmaradásáért folytatott küzdelmet csak éppen maguk az előadók nem fogják túlélni.

Mérce - 2023.08.30. 19:00
Szögek, rácsok és utcabútorok – hogyan vált kirekesztővé a köztér?
Elsőre talán úgy tűnhet, hogy e tervezési megoldások bugyuták vagy elhibázottak, de valójában szándékosan „terelik el” a város lakóit bizonyos közterületekről.

Mérce - 2023.08.30. 17:08
Hiába ígérte meg Orbán Viktor, nem segítette a kormány az évközi minimálbér-emelésről szóló tárgyalásokat
Egyelőre nem lesz emelés, mert kormányzati információk híján újfent elnapolták a tárgyalásokat.

Mérce - 2023.08.30. 07:30
Ukrajna esete a „nyugati baloldallal”
„Aki beletörődik a forradalmi defetizmus reménytelenségébe, az abba törődik bele, hogy a szocializmus történelmietlen és reménytelen, a béke pedig addig várat magára, amíg az expanzív politikát folytató kormányok jónak látják a háborút.” Mitévő legyen a baloldal az ukrajnai háború kapcsán?

Mérce - 2023.08.29. 19:57
„Ma mi vagyunk az ellenség, holnap ti lesztek” – a Mi Hazánk rasszista tüntetése ellen demonstráltak a Belügynél
Mondj nemet az uszításra! – Tiltakozás a cigányellenes demonstrációk rendőrségi engedélyezése ellen! címmel tartott demonstrációt a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom.

Mérce - 2023.08.29. 17:00
Hiába riogatott ezzel Orbán, aligha szűnnének meg munkahelyek a minimálbér évközi emelésétől
Szerdán tárgyalnak a minimálbér évközi korrekciójáról, de sem a kormány szándékai, sem a makrogazdasági adatok nem sok jóval kecsegtetnek a legkisebb keresetűek számára. Pedig a szakszervezetek szerint lenne miből emelni a fizetéseiket.

Mérce - 2023.08.29. 14:57
Uszítás, bűnbakképzés, mérgezés – ellenzéki pártok a Mi Hazánk cigányellenes tüntetéséről
Délután tüntet Budapesten a Mi Hazánk, az ellenzéki pártok határozottan elítélik a lépést.

Mérce - 2023.08.29. 12:52
Jogtalanul fizettettek velük lakbért, mégis kilakoltattak saját lakásából egy családot Csepelen
Az esetük olyan rendszerszintű visszaélésekre mutat rá, melyek - hozzájuk hasonlóan - sokakat tehetnek könnyen hajléktalanná.

Mérce - 2023.08.29. 08:30
A munkásosztály története – Noam Chomsky előszava
Az angol nyelvű Working Class History évfordulós rövidhírek formájában mutatja be az elnyomás és kizsákmányolás elleni küzdelmet. Ennek magyar változata „A munkásmozgalom története” címen szeptember elején indul a Mérce új társoldalaként.

Mérce - 2023.08.29. 07:30
Újra itt a magyar állam összeomlásának réme
Az, hogy a vasutat, egyetemeket, egészségügyet vagy a Nemzeti Galériát eladjuk, kiárusítjuk, megszerezzük, rendkívül népszerűtlen ötlet lenne. Inkább az elhanyagolás stratégiáját alkalmazzák.

Mérce - 2023.08.28. 17:00
Hogyan válhat kirekesztővé a köztér? A Corvin-negyed története
Ki szerint kényelmes egy márványból készült utcabútor? Miért raknak karfát a pad közepére?

Mérce - 2023.08.28. 14:54
Pintér minisztériuma előtt tüntet kedden a Roma Parlament a Mi Hazánk uszító demonstrációja ellen
Az ellentüntetés szervezői felháborítónak és aggasztónak nevezik, hogy a magyar rendőrség “a párt nyilvánvaló alkotmányellenes céljai ellenére” tudomásul vette a Mi Hazánk akcióját.

Mérce - 2023.08.28. 08:18
A kétezer pilismarótiból több mint hatszázan mentek el szavazni a bányanyitás ellen
A helyi népszavazás jogi érvényességéhez ez nem elegendő, de így is komoly politikai üzenetet fogalmaztak meg a dunakanyariak.

Mérce - 2023.08.28. 07:30
Míg Orbán a narratívákat uralja, a baloldalnak ideje meghódítania a valóságot
A baloldal akkor lesz erős, ha a valóságot tudja uralni, nem "a narratívát".

Mérce - 2023.08.27. 07:30
A romák elleni gyilkosságok és a devecseri uszítás után a rendőrségnek óvatosabbnak kell lennie a rasszista események engedélyezésénél
A hazai jogvédők és roma szervezetek szerint a szólásszabadság nem lehet kifogás az emberi méltóság sárba tiprására és közösségek fenyegetésére.

Mérce - 2023.08.26. 16:00
Az elhallgatott kirekesztés, amire a Corvin-negyed csillogó házai épültek
Miért van olyan kevés önkormányzati lakása Józsefvárosnak?

Mérce - 2023.08.26. 07:30
A Fidesz-sajtó és a posztsztálini skizofrénia
A Fidesz új politikai terméke a polgári- és proletárforradalmak leverőinek piedesztálra emelése?

Mérce - 2023.08.25. 13:00
Bernie Sanders: Az Egyesült Államoknak és Kínának a klímaváltozás ellen kéne harcolniuk, nem egymás ellen
A szocialista politikus a Guardianben osztotta meg véleményét az egyre súlyosbodó katonai feszültségről.

Mérce - 2023.08.25. 07:30
Beteges embervadászat zajlik a szaúdi határon
Etiópia újra destabilizálódik, a szaúdi határőrök viszont halomra gyilkolják az onnan menekülőket.

Mérce - 2023.08.24. 19:19
A lakosságot kizárva vitatja meg az új akkugyárral kapcsolatos kérdéseket a nyíregyházi önkormányzat
Az ellenzék épp azért kérte a rendkívüli ülést, hogy a lakosság információhoz jusson.

Mérce - 2023.08.24. 14:47
Feljelentette a „cigánybűnözés” ellen tüntetést hirdető Toroczkait a Roma Parlament képviselője
A békéscsabai gyilkosság nyomán szervez újra szélsőjobbos tüntetést a Mi Hazánk, a roma szervezetek a cigánygyűlölet előretörésétől tartanak.

Mérce - 2023.08.24. 07:30
Így cáfol rá a Fidesz „zöldfordulatára” a Debrecenbe települő kínai akkumulátorgyártó Indonéziában
Az indonéz példa mutatja, hogy nemcsak a végterméket gyártó helyeken terheli meg rendkívüli módon a környezetet az akkumulátorgyártás, hanem ott is, ahol a szükséges alapanyagokat kitermelik.

Mérce - 2023.08.23. 16:00
New Yorkban a világ legmagasabb börtöne fog felépülni, de hogy minek, arra nincs észszerű válasz
Majdnem magasabb lesz, mint a Szabadság-szobor.

Mérce - 2023.08.23. 13:00
Hogyan arattak világraszóló diadalt a környezetvédők az olajipar és a hitelezők felett Ecuadorban?
Az Amazonas-medence újabb része maradhat épségben, miután tíz évig tartó harc után népszavazás döntött a Yasuní Nemzeti Park sorsáról.

Mérce - 2023.08.23. 07:30
Le kell mondanunk a munkásokról?
Mit tegyünk, ha meg akarjuk haladni a kortárs kapitalizmust, mennyiben évültek el korábbi válaszaink? Pécsen a kérdésről Éber Márk Áron és a Kiss Viktor vitázott Kováts Eszter kérdései segítségével.

Mérce - 2023.08.22. 14:34
Hiába idézett be 40 diákot a rendőrség a tüntetések miatt, szeptembertől folytatják a tiltakozást
Az Országos Közös Akarat mozgalom segítségével az társadalmi szolidaritást szeretnének előmozdítani.

Mérce - 2023.08.22. 11:27
Nem engedi a Posta, hogy postát üzemeltessen az ellenzéki vezetésű Békásmegyer
Az állami vállalat döntéshozói látszólag a kormány javaslataival szembeni döntést hoztak.

Mérce - 2023.08.22. 07:30
Hány nap még a világ? – Kritika az Oppenheimer című filmről
A film legfontosabb kérdése a hatalom és a tudomány egymásnak való kölcsönös kiszolgáltatottsága.

Mérce - 2023.08.21. 17:45
A védőnők harmada a saját pénzéből vesz alapfelszeréléseket az államosítás után egy szakszervezeti felmérés szerint
Az írószerek mellett akár a cukorvizsgálathoz is saját költségen kellett eszközöket vásárolniuk. Kevés védőnő elégedett a váltással.

Mérce - 2023.08.21. 14:30
Először foglalhat állást magyar bíróság a Fidesz homofób törvénye ellen
A Budapest Pride keresetet nyújtott be a Médiatanács ellen, miután az letiltotta a többszörösen díjazott alkotó által készített rajzfilmüket.

Mérce - 2023.08.21. 07:30
A kényelmetlen béke
Bármennyire is kényelmetlen ez a következtetés, de az újjáépítés megkezdéséhez békére van szükség. De hogyan lehet ez a béke tartós?

Mérce - 2023.08.20. 21:07
Erdoğan kíséretének tagjai bántalmazhattak egy magyar állampolgárt, a TEK mentette ki
Erdogan kísérete teperte le a török elnöknek bemutató férfit, azt üvöltötték neki, hogy "meg fogunk ölni!"

Mérce - 2023.08.20. 07:30
A munka terei – Fotóesszé
Dolgozunk, naphosszat, magányban. Zugokban és pompában.

Mérce - 2023.08.19. 07:30
A baloldal újra esélyt kap, hogy visszahódítsa az erőszakba süllyedő Ecuadort
Első alkalommal lehet női elnöke a dél-amerikai országnak, a választás végső kimenetelében pedig ezúttal is döntő szerepe juthat az őslakos mozgalmaknak.

Mérce - 2023.08.18. 15:37
Mintegy 400 kutató tiltakozik a menekültek halálos ítélete, az EU-Tunézia paktum ellen
Az EU inkább fizet autoriter vezetőknek, és inkább nézi tétlenül, hogy tömegsírrá válik a Földközi-tenger, minthogy valódi megoldást keressen.

Mérce - 2023.08.18. 07:30
Úgy gyorsítja a kormány a vendégmunkások Magyarországra érkezését, hogy alapvető problémákra sincsenek még válaszai
Újabb rendelettel könnyítették a külföldi dolgozók behozatalát a gyáróriásokba, de a lakhatásuk, munkakörülményeik és jogaik terén még mindig rengeteg a megoldatlan kérdés.

Mérce - 2023.08.17. 18:32
„A munkavédelmi szabályok emberek halálával íródtak” – tiltakoztak a munkavédelmi oktatás és a tagdíjlevonás megszüntetése ellen
A közszféra és a versenyszféra dolgozóit képviselő szakszervezetek veszélyesnek és felháborítónak tartják a kormány terveit.

Mérce - 2023.08.16. 14:36
Az „állam működésének egyszerűsítése” érdekében gyakorlatilag eltörölnék a munkavédelmi oktatást
A szakszervezetek a munkabalesetek számának növekedésétől tartanak.

Mérce - 2023.08.16. 07:30
A Moszad volt vezetője szerint Izrael politikája hasonlít a náci Németországéra
Egymást követik a pogromok a palesztinok ellen, miközben a kormány tele van szélsőségesekkel.

Mérce - 2023.08.15. 15:30
Bár rákkeltő anyagokkal veszélyeztette dolgozóit, a kormány szerint elegendő pénzbüntetéseket kiszabni az akkufeldolgozóra
A dél-koreai társaságot láthatóan a bírságok sem ösztönzik arra, hogy működése megfeleljen a hatályos jogszabályi előírásoknak.

Mérce - 2023.08.15. 11:19
Hiába a bírósági ítélet, újra hajléktalan emberek ellen uszít a Metropol
A kormányközeli lap ismételten nem kérdez meg hajléktalan embereket, és ismételten a hozzájárulásuk nélkül készít felvételeket emberekről, akiket hajléktalanként mutat be.

Mérce - 2023.08.15. 07:30
„Furcsa érzés, hogy ez bátorságnak számít” – interjú Böröndy Júliával
A Women in Architecture olyan platform szeretne lenni, ami a szakmában tevékenykedő nőket egyesíteni tudja, és azokra a problémákra, megélésekre fókuszál, amelyek minket nőként és építészként összekötnek.

Mérce - 2023.08.14. 17:00
A brit menekültügyi rendszer csődjét mutatja, hogy újabb hat ember fúlt meg Anglia partjainál
Tavaly öt személy vesztette életét a csatornánál, 2021-ben pedig 21 menedékkérő hunyt el, amikor a hajójuk elsüllyedt a szigetországhoz közel.

Mérce - 2023.08.14. 15:00
A ma hajnalban meggyilkolt budapesti édesanya élete megmenthető lett volna, ha végre társadalmi problémaként kezeljük a nők elleni erőszakot
Mindannyiunk felelősségéről van szó.

Mérce - 2023.08.14. 13:00
Kormányzati mulasztások sora vezetett el ahhoz, hogy Hawaii egyes szigetei porrá égtek
Száraz tűzcsapok, néma szirénák, lakatlan hatalmas rezidenciák járultak ahhoz, hogy immár 96 ember életét követelje a Hawaii tűzvész.

Mérce - 2023.08.14. 10:00
A balatonvilágosi polgármester a Hajózási Hatóságot is megpróbálta átverni a vízipark érdekében
Takács Károly letagadta a képviselő-testület döntését.

Mérce - 2023.08.14. 07:30
Abdullah Öcalan: Demokratikus konföderalizmus
Sokáig úgy tűnt, hogy a kurd kérdésnek az etnicitás és a nemzet fogalmai felől nézve, egyetlen megoldása létezik: a saját nemzetállam létrehozása.

Mérce - 2023.08.13. 15:30
Az én testem, de kinek a döntése?
Az olvasó végigkíséri a fiatal Annie Ernaux-ot az abortuszért folytatott harcban, a bizonytalanságban és a kétségbeesésben.

Mérce - 2023.08.13. 07:30
Harc a szociális munkáért
A történelmi egyházak és kormányközeli karitatív szervezetek a „ha szeretettel segítünk, az mindig jó” hozzáállással gyakran szakértelem nélkül állnak sorba a hatalomért és pénzért, miközben a teljes szociális szférát ellenőrizhetetlenné teszik.

Mérce - 2023.08.12. 19:00
„Legyőzött vagyok” – Interjú Mario Tronti filozófussal (2015)
92 éves korában, 2023. augusztus 7-én elhunyt Mario Tronti olasz kommunista filozófus és politikus, az operaismo atyja. Emlékére az alábbi interjút fordítottuk, amely eredetileg a La Repubblicaban jelent meg 2015-ben.

Mérce - 2023.08.12. 15:30
Elhagyott emberek elhagyott terei
Az elnéptelenedő iparvidékek pontosan láttatják, hogy miképpen is viszonyul egy erőforrásokkal nem rendelkező csoporthoz a neoliberális állam.

Mérce - 2023.08.12. 11:30
Németországba menekítik a chipgyártást a Tajvannál kialakuló USA-Kína konfliktus elől
Warren Buffett amerikai milliárdos már idén májusban megszabadult a TSMC tajvani chipgyártó részvényeitől.

Mérce - 2023.08.12. 07:30
Jazz az amerikai választásokon, avagy így ismerkedtem meg Dr. Westtel
Elnök lehet belőle.

Mérce - 2023.08.11. 16:33
A „Vasútgyilkos Lázár János” a frissen felújított állomásokon is megszüntetheti a vasúti közlekedést
Az elmúlt két évben 2 milliárd forint támogatást kapott a MÁV a Magyar Falu Program keretében vidéki vasútállomások rendbe hozására.

Mérce - 2023.08.11. 12:04
Kíméletlen háború sejlik fel a kínai árcsökkenésekről szóló hírek mögött
S ez a háború csak még nyersebb lesz.

Mérce - 2023.08.10. 18:12
Politikai nyomásgyakorlás miatt nem talált helyszínt a Szikra tábora megrendezéséhez
Helyette egynapos rendezvénnyel készülnek a Népligetben.

Mérce - 2023.08.10. 14:30
Titkos kormányzati dokumentum utal arra, hogy Pakisztán miniszterelnökét az Egyesült Államok nyomására buktatták meg
Putyin miatt.

Mérce - 2023.08.10. 12:00
„Élőben a Mércén!” – mától két héten át fotóinkkal és szeretettel várunk a Nyolcésfélben!
Ma este startol adománygyűjtő fotókiállításunk, találkozzunk az elmúlt 6 év meghatározó képei között!

Mérce - 2023.08.10. 07:30
Az Európai Unió zöld átalakítását bemutató közös EP-kampány előnyei
Vajon majdnem húszévnyi EU-tagsággal a hátunk mögött újból egy köldöknézős, brüsszelezős EP-kampány vár-e Magyarországra?

Mérce - 2023.08.09. 13:24
Az Unió menekültpolitikájának eredményeképp fulladt 41 menekült a tengerbe a héten
Egymilliárd eurós jutalmat is adhat az EU Bizottsága Tunéziának a menekültek visszatartásáért cserébe.

Mérce - 2023.08.09. 07:30
Legalább hat országot érint a nigeri konfliktus, ami percek alatt háborúvá válhat
Niger katonai diktatúráját legyőzni nem katonailag jelent kihívást.

Mérce - 2023.08.08. 19:46
A kormány kisemmizné az ellene tiltakozó szakszervezeteket – kiverte a biztosítékot a tagdíjfizetés „adminisztratív egyszerűsítése”
A kormány szerint "az állam működésének további egyszerűsítése" a cél, a szakszervezetek viszont sorra fakadnak ki, egyöntetűen az anyagi ellehetetlenítésüket emlegetve.

Mérce - 2023.08.08. 17:57
Lettország felszólítja 6000 orosz lakosát, hogy hagyja el az országot
Lettország évtizedek óta diszkriminálja orosz kisebbségét, és ez az utóbbi másfél évben csak erősödött.

Mérce - 2023.08.08. 14:13
Köz nélküli közmeghallgatást tartanak a déli körvasútról és az útjában álló ezer fáról
A déli körvasút a környezet pusztítása mellett még több tehervonatot is tartogat a helyieknek, akiket most már meg sem hallgat a hatóság.

Mérce - 2023.08.08. 07:30
„Belépés csak bérlőknek” – az államtitkár szerint így néz ki egy közterület, amit adómilliárdokból újítottak fel
Az aligai móló átalakításával egy ideig nem köthetnek ki közforgalmú nagyhajók a településen.

Mérce - 2023.08.07. 18:51
Miért van, és miért lesz háború?
Az uralkodó elitek a válságokra újabb válságokkal válaszolnak, a gazdasági válság elől háborúba menekülnek.

Mérce - 2023.08.07. 11:28
Törvényességi eljárást kezdeményeztek a debreceni önkormányzattal szemben a Mikepércsi Anyák
Szerintük az akkugyárral kapcsolatos több jogi kötelességének nem tett eleget a város fideszes vezetése.

Mérce - 2023.08.07. 07:30
„Bokáig álltunk a kakában a mosdóban, mert a csatornarendszernek nem volt elég kapacitása”
Interjú a gödi Samsung egy volt dolgozójával.

Mérce - 2023.08.06. 13:00
Az ellenzék és az orbáni kettős állam
A hatalomban lévők a rendkívüli helyzetet arra használják fel, hogy olyan államot építsenek ki, amely „törvényesíti a jogtalanságot”

Mérce - 2023.08.06. 07:30
Anarchizmus az, ahogy Covidról beszélünk?
Tényleg fel lehet függeszteni a hétköznapi jogrendet és különleges felhatalmazást adni a kormánynak, lényegében minden külső kontroll nélkül?

Mérce - 2023.08.05. 19:06
Elegük lett a nőknek az erőszakból, egy hete tüntetnek Bulgáriában
400 öltéssel kellett összevarrni egy 18 éves nőt, az ügyész szerint "könnyű testi sértés" történt.

Mérce - 2023.08.05. 15:37
Hat hét, de hány év? – Mentális sérülékenység és függőség a (filmes) valóságban
Ez a film mindazoké, akiknek a gyerekkori fényképeiket nézegetve megfeszül a hasfaluk, mintha egy karikát nyeltek volna le.

Mérce - 2023.08.05. 07:30
A forradalmi gyakorlatoknak gyógyítaniuk, javítaniuk, helyreállítaniuk kell, hogy újra átvegyük a világot
Krumpli és elektromosság, ezekre van szükségünk Eva von Redecker feminista filozófus szerint, aki azt is elárulja, hogyan számolhatunk le az uralom időszámításával. Interjúnk második része.

Mérce - 2023.08.04. 12:17
Ijesztő mértékben nő az utcán élők száma Londonban
A lakhatási- és megélhetési költségek növekedése vezetett a tragikus számokhoz.

Mérce - 2023.08.04. 07:30
Ha maradnak az utasellenes menetrendek, a „módváltó” buszjáratokat is le lehet kapcsolni
Nem az a baj, hogy szakmai helyett politikai döntés született, hanem hogy mi az eredmény.

Mérce - 2023.08.03. 11:59
A fideszes polgármester nyomására nem tarthatja meg Bodajkon nyári táborát a Szikra Mozgalom
Az eredeti bodajki mellett több más helyszín is jelezte a mozgalomnak, hogy ilyen vagy olyan okokból nem tudják befogadni a rendezvényt.

Mérce - 2023.08.03. 07:30
A teljes összeomlás előtt még nehezebb figyelni a roma gyerekek integrációjára, pedig ezzel mindannyian veszítünk
Az integrációt úgy is végre lehetne hajtani, hogy a helyi közösség felismeri nemcsak a szükségességét, de megbizonyosodik arról is, hogy ez szolgálhatja akár mindenki javát is.

Mérce - 2023.08.02. 21:05
A roma holokauszt emlékhelyének javasolják a komáromi Csillagerődöt cigány szervezetek
Közösen buzdítottak cselekvésre a roma holokauszt 79. évfordulóján.

Mérce - 2023.08.02. 15:02
Sztrájkot kaphat a nyakába a Volánbusz, mert a dolgozókkal mosatná a munkaruhákat
Korábban évtizedeken át vállalta magára ennek a költségeit a Volánbusz, augusztus elsejétől viszont többé nem áll kapcsolatban azzal a céggel, amely a mosást intézte.

Mérce - 2023.08.02. 11:00
A roma gyerekeknek elmesélik a családban, a többségieknek az iskolában sem tanítják, hogy a holokausztnak roma áldozatai is voltak
A Józsefvárosban nyíló, roma holokausztról szóló kiállításról az Uccu Alapítvány programigazgatóját, Ignácz Juditot kérdeztük.

Mérce - 2023.08.02. 08:30
A fegyver csövébe nézve: az ukrán anarchizmus eltérítéséről
Lehet-e valaki anarchista egy nemzeti hadsereg kötelékében harcolva? Egyáltalán: kik azok az elvtársak, akik a fronton harcolnak, és kik gyűjtenek nekik pénzt? Az ukrajnai helyzet vitájának folytatása.

Mérce - 2023.08.02. 07:30
Hányszor lehet ezt eljátszani egy várossal? – Fotóriport a komlói vasút második bezárásáról
Megnéztük, hogyan búcsúztatják a város lakói az utolsó személyvonatot, mielőtt pótlóbuszokkal helyettesítik a járatokat.

Mérce - 2023.08.01. 17:00
30-40 család lakhatása bizonytalan a TEK számára kiürített Hős utcai szegregátumból
Nagyon jó helyen állnak a Hős utca lakótömbjei.

Mérce - 2023.08.01. 14:00
Nigerben a katonaság vette át az uralmat, s ez egész Európa energiapolitikáját megváltoztathatja
A hetedik köztársaság napjainak 13 év után bealkonyult. S ennek messzemenő hatásai vannak az EU-ra is.

Mérce - 2023.08.01. 11:13
Válasz a FAI anarchista kiáltványára – egy másik anarchista megközelítés tolmácsolásában
Olvasói válasz érkezett a F.A.I. magyarra lefordított és a Tetten nemrégiben megjelent háborúelles nyilatkozatára, ezt változtatás és szerkesztés nélkül közöljük.

Mérce - 2023.08.01. 07:30
Oroszország és a globalizált mezőgazdaság egyszerre okozhat éhínséget Afrikában
Törökország kulcsszerepet játszhat most, de hosszú távon csak a helyi élelemtermelés erősítése jöhet szóba.

Mérce - 2023.07.31. 16:56
Több mint háromszorosára emelné a szociális támogatások keretét Józsefváros
A lakhatási célú juttatások mellett elérhető lesz gyógyszer- és iskolakezdési támogatás is.

Mérce - 2023.07.31. 10:28
Felragasztotta a kenyér árát Mészáros Lőrinc luxuspiacteret reklámozó oszlopaira a Szikra Mozgalom
A szervezet szerint a plakátok gúnyt űznek az elmúlt évtizedek legnagyobb válságát átélő magyarok millióiból.

Mérce - 2023.07.31. 07:30
50 éve ugyanazt hazudják, de nem, nem éri meg a vasút felszámolása – mikor tanuljuk meg végre?
A közlekedéspolitika felemelhetné a vidéket, de csak koncepciótlan, áltakarékos vonalbezárásokra futja.

Mérce - 2023.07.30. 07:30
Film készül a budapesti demokratikus közösségekről: egy másféle nemzedéki szemlélet kér itt és most szót
Interjú Konkol Mátéval, A könyv a mi fegyverünk rendezőjével.

Mérce - 2023.07.29. 12:06
Hollywood íróit és színészeit mesterséges intelligenciával helyettesítenék a filmipar tőkései
Lassan három hónapja sztrájkolnak ellene.

Mérce - 2023.07.29. 07:30
Ahol elképesztő mértékű a kizsákmányolás és a versengés, ott nem lesz testvériség és összetartás
Eva von Redecker filozófussal beszélgettünk a mai kapitalizmus jellemzőiről, arról a jelenségről, melyet a német gondolkodó fantombirtoklásként ír le, a klímapolitikáról, valamint arról, hogyan teremthetjük meg a kommunizmust. Nagyinterjúnk első részét olvashatjátok.

Mérce - 2023.07.28. 18:41
Áldozathibáztató és szakmaiatlan – Gulyás a roma gyerekekre hárítaná a felelősséget az oktatás súlyos problémáiért
Az oktatáspolitikai szakértő és a szociológus szerint is lényegi tényezők megkerülésével egyszerűsített a miniszter.

Mérce - 2023.07.28. 16:41
Van olyan megszűnő vasútvonal, ahol Lázár János ígérete ellenére 24 perccel több buszozás vár az utasokra
Pedig a miniszter "gyors", "kényelmes" és "biztonságos" pótlást ígért.

Mérce - 2023.07.28. 07:30
Kinek a felelőssége, hogy magyar gyerekek százezrei kerülnek parkolópályára a bőrszínük miatt? – Nyílt levél Gulyás Gergelynek
Tizenkét év kormányzás után kire lehet mutogatni?

Mérce - 2023.07.27. 19:00
Ha idén nem lesz vége az ukrajnai háborúnak, tíz évig is eltarthat
Egyre többen mondják, hogy az ukrajnai háborút 2023 végéig le kell zárni.

Mérce - 2023.07.27. 17:33
„Ez ugyanaz, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány képviselt” – nyílt levélben tiltakozik 18 szervezet a vasútvonalak bezárása ellen
Szerintük a kormány épp azt csinálja, aminek ellenzéséből politikai tőkét kovácsolt.

Mérce - 2023.07.27. 15:37
Hiába kértek segítséget a minisztériumoktól, 100 idős, beteg hajléktalan ember szállója zár be a rezsiárak miatt
Óriási veszteség ez a fővárosi hajléktalanellátás számára, mivel a mozgássérült, kerekesszékes emberek elhelyezése extrém nagy kihívást jelent.

Mérce - 2023.07.27. 11:29
Újabb giga-akkumulátorgyár érkezik Magyarországra, 580 milliárd forintból épít a Sunwoda Nyíregyházán
Szijjártó Péter reggeli bejelentésében azt ígérte, a kínai gyár 90%-ban tisztított szennyvizet használ majd.

Mérce - 2023.07.27. 07:30
A koszovói válság mind mélyebb lesz, míg a nacionalizmuson és a Nyugat tanácstalanságán nem emelkedünk felül
A Nyugat bejelentkezett Koszovóra, de kezdeni nem tudott vele semmit.

Mérce - 2023.07.26. 15:38
Hiába az átalánydíjasok horrorszámlái, a kormány szerint „a rezsivédelem működik”
A minisztériumot kérdező jobbikos képviselő szerint az MVM a számlázási gyakorlatával részben megszüntette a rezsicsökkentést, és versenypiaci árakat számláz ki családoknak.

Mérce - 2023.07.26. 12:35
Győztek az aligai civilek, az önkormányzat visszatáncolt a vízisportpálya engedélyezésétől
Kitartással és összefogással maguk mellé tudták állítani a képviselő-testületet.

Mérce - 2023.07.26. 07:30
A brit kormány mindent elkövet, hogy homályban maradjon a halálosztagainak működése
Jó időre újfent elvesztette hitelét a nemzetközi büntetőbíráskodásban.

Mérce - 2023.07.25. 17:33
Egy héttel a bezárás előtt több lakó sorsa bizonytalan a Zászlós munkásszállón
Bár konkrétumokkal nem büszkélkedtek, a tulajdonos cég szerint dolgoznak a megoldáson.

Mérce - 2023.07.25. 12:28
Balatonvilágos polgármestere a vízi élményparkot elgáncsoló civilekre kenné a turizmus visszaesését
Véleménye szerint kárt okoznak a vízipark elleni tiltakozással. A civilek szerint pedig a vízipark okoz kárt.

Mérce - 2023.07.25. 07:30
Jávor Benedek: Szennybenhagyásos gázolás. A kormány akkumulátorálmainak sötét oldaláról
A magyar kormány állításai, melyek szerint a magyar szabályozás „szigorúbb mint az európai”, és ezt „szigorúan be fogják tartatni”, viccnek is gyengék.

Mérce - 2023.07.24. 18:29
A németországi orvosok a szieszta bevezetését javasolják az egyre forróbb nyarak miatt
A klímaváltozással együtt a munkajognak is változnia kellene.

Mérce - 2023.07.24. 16:51
Se dolgozó, se légkondi nincs a megszüntetett vasútvonalak beígért buszos pótlására a szakszervezet szerint
A SZAKSZ elnöke szerint illúzió a tíz megszűntett vonalon a pótlás a több száz fős munkaerőhiány mellett.

Mérce - 2023.07.24. 12:23
A baloldali koalíció kapott egy újabb esélyt a szavazóktól, akik egyelőre megakadályozták a szélsőjobb kormányra kerülését Spanyolországban
A jobboldalnak nincs módja a kormányalakításra, a baloldal a katalán függetlenségpártiak 7 képviselőjére van utalva.

Mérce - 2023.07.24. 07:30
A kormány fasizálódó kultúrpolitikájára határozott választ kell adnunk
Helyzetjelentés a kultúrharc frontjairól.

Mérce - 2023.07.23. 14:30
Kapitalizmus, rasszizmus és a közép-európai illiberalizmus
Ivan Kalmar White But Not Quite című könyve egyszerre boncolgatja a kelet-európaiak elleni rasszizmust, és a kelet-európaiak rasszizmusát.

Mérce - 2023.07.23. 07:30
Nem a társadalom apolitikus, hanem a felszabadulás intézményeit kell újjáépíteni
A baloldal feladat ma is az, hogy egyértelművé tegye, nincs külön politikai, gazdasági és kultúrharc. Utószó Rosa Luxemburg Tömegsztrájkjához.

Mérce - 2023.07.22. 12:00
A kánikula közepette keveredett vitába a rövidnadrág megfelelő hosszúságáról a Volánbusz és a szakszervezet
Kiharcolták a rövidnadrág viseléséhez való jogot, de a munkáltató továbbra is ragaszkodik a térd eltakarásához.

Mérce - 2023.07.22. 07:30
Ez nem féltékenységi dráma. Ez nőgyilkosság
A gyilkos burkolt mosdatása helyett azt kellene kimondani: nem Petrán múlt.

Mérce - 2023.07.21. 16:12
Saját összegzése alapján is édeskevés, amit a kormány a nők és gyermekek meggyilkolása ellen tesz
Miközben éppen újabb és újabb súlyos bántalmazási ügyekkel és nőgyilkosságokkal van tele a sajtó, felmerül a kérdés, mire elegendők a kormány intézkedései. Látszólag ugyanis pont ugyanott tartunk, mint 3 évvel ezelőtt, Varga Judit bejelentésekor.

Mérce - 2023.07.21. 11:00
13 éve Völner Pál boldogan újságolta, hogy a kormány újranyitja az MSZP által bezárt vasútvonalakat, most a Fidesz szüntetne meg tíz mellékvonalat
Elcsattogott a szándék.

Mérce - 2023.07.21. 07:30
Karaktergyilkosság minden áron: így építette fel kampányát Jámbor András és a Szikra ellen a kormánymédia
A hetek óta tartó lejáratókampány az eddig megszokottakhoz képest is szintlépésnek tűnik, ami a karaktergyilkosságban élenjáró kormányzati médiát illeti.

Mérce - 2023.07.20. 17:11
Elkaszálták az oktatási népszavazást, a kormány kiskorúnak tekinti az állampolgárokat a PSZ szerint
A szakszervezet szerint a döntés azt üzeni: a kormány fél attól, hogy az állampolgárok „valódi” népszavazáson mondjanak véleményt az oktatásról.

Mérce - 2023.07.20. 13:55
Épp egy nappal azelőtt esküdött a kormány az akkugyárak szabálykövetésére, hogy kiderült: a Samsungból szivárgott tűzoltó anyag a gödi csatornákba
A valóság mindig a legrosszabb pillanatban kerül szembe a kormányzati narratívával.

Mérce - 2023.07.20. 07:30
„Megjelenik egy olyan erőszakforma, amelyet nem tud kezelni a rendszer”
Érzékeli-e a manipulációkat a jogrendszer? Felismerhető-e a rendőrség, a bíróság, a gyámügy számára a családon belüli erőszak?

Mérce - 2023.07.20. 06:03
Egy új anarchista kiáltvány a háború ellen
A történelem rávilágít, hogy a háborúkat hagyományosan azért vívják, hogy megakadályozzák a kizsákmányolt osztályok önmaguk emancipációjukért való küzdelmét.

Mérce - 2023.07.19. 16:49
A rendőrség megszüntette a nyomozást Szálasiné sírja ügyében, maradhat a nyilasvezér fotója
Nem találta önkényuralmi jelkép bűncselekménynek a kövön lévő keresztet a rendőrség, Szálasi Ferenc fotója maradhat.

Mérce - 2023.07.19. 12:50
Tovább folytatják a gyűjtést a tatabányai nőnek, akinek szeptemberig elhalasztotta a kilakoltatását a bíróság
Az AVM szerint siker, hogy párbeszéd alakult ki az önkormányzattal. A Szikra gyűjtéssel segít Erzsébetnek.

Mérce - 2023.07.19. 07:30
Tűzoltói létszámhiány: van az úgy, hogy egy ember az egyik kocsival vonul, egy másiknak a létráját is kezeli
Előfordul, hogy egy ember két szolgálati helyre is be van osztva. De attól persze még csak az egyiket tudja ellátni.

Mérce - 2023.07.18. 14:48
A státusztörvény eltörlését követeli Orbántól a tanárszakszervezetek európai szövetsége
Az európai ETUCE szakszervezeti bizottság kiáll magyarországi tagszervezetei mellett.

Mérce - 2023.07.18. 12:26
Utasforrázó vonat: egyedi eset, de krónikus forráshiányra világít rá
A MÁV járműállományának állapota rendszerszintű problémákat mutat.

Mérce - 2023.07.18. 07:30
Miért veszítünk mindig?
A kormánykritikus közbeszédben kevésszer hangzik el ez a kérdés, holott fontos lenne válaszolni rá. Álláspont.

Mérce - 2023.07.17. 17:00
Még a fideszes Alaptörvénnyel is szembe megy a köz nélküli közmeghallgatás gyakorlata
Az Utcajogász Egyesület által kidolgozott alkotmánybírósági beadvánnyal igyekszik elérni a Párbeszéd-Zöldek a kormányrendelet megsemmisítését.

Mérce - 2023.07.17. 15:00
Nyári üzemmódra áll át a Mérce
Az uborkaszezont a pihenésen és erőgyűjtésen túl a műhelymunkára fordítanánk. Köszönjük, hogy Veletek csinálhatunk újságot!

Mérce - 2023.07.17. 13:00
Így erősíti elvtelen alkukkal a menekültellenességet az Európai Unió
Miközben Tunéziában rendre a sivatagba toloncolják ki a menekülteket, az Európai Bizottság pénzt ad az észak-afrikai államnak, hogy tartsa távol a menedékkérőket Európától.

Mérce - 2023.07.17. 07:30
Az amerikai palagáz- meg fegyverlobbi megvette az ellenzéket?
Az ellenzéki szereplők utánanéztek az érkező pénzek hátterének, rákérdeztek-e egyáltalán a motivációkra? Kínzó kérdések.

Mérce - 2023.07.16. 15:00
Ezúttal a kétpártrendszeren kívül lesz szocialista elnökjelölt az Egyesült Államokban
Cornel West megreformálhatatlannak tartja a Demokrata Pártot.

Mérce - 2023.07.16. 07:30
Tájékoztató jelentésem részeként közlöm, hogy postásként én közszolga vagyok, s nem egy piaci vállalat munkása
"A csapatból, akivel együtt kezdtem ezen a postahelyen, jóformán magam maradtam. Ők voltak azok, akiknek szakmai felkészültsége, elkötelezettsége, embersége és hite miatt nem akartam feladni a postát."

Mérce - 2023.07.15. 18:48
A homofób törvény második évfordulóján 35 ezren vonultak a Budapest Pride-on
Radványi Viktória, a Budapest Pride szervezője fóliában lépett színpadra.

Mérce - 2023.07.15. 12:41
Egykori párja ölhette meg a 27 éves nőt a XIII. kerületben
A Blikk beszámolójának legvégéből derül ki ez az elhanyagolhatónak nem mondható részlet.

Mérce - 2023.07.15. 11:26
Az agrártámogatások zömét az új földesurak nyerték el
Az élen az OTP alá tartozó Nagisz-csoport áll 8,6 milliárd forinttal.

Mérce - 2023.07.15. 07:30
Míg a GDP-t hazaviszi profitként a cégtulajdonos, a magyarok 70%-a kiárazódott a legtöbb termékből
A válság a társadalom több mint kétharmadát brutálisan érinti, csak a tőke gyarapodik tovább.

Mérce - 2023.07.14. 16:50
Hulladék vagy alkatrész a roncsautó? Sok még a bizonytalanság a vastörvény körül
A lakosság nem tapasztal változást a szemétszállításban, a szakmában dolgozók viszont annál inkább.

Mérce - 2023.07.14. 11:32
A vilniusi NATO-csúccsal még egy lépéssel közelebb kerültünk egy globális konfliktushoz
A találkozó két legforróbb témája Ukrajna NATO-csatlakozása és a szövetség ázsiai terjeszkedése volt. A kritikusok szerint az utóbbi csak olaj lenne a tűzre.

Mérce - 2023.07.14. 07:30
Burzsoá? Forradalom?
Nem a burzsoázia hozta létre a Forradalmat, de a Forradalom hozta létre a burzsoáziát – leginkább egy egységes, a nemességgel lassan összeforrott új uralkodó osztály képében.

Mérce - 2023.07.13. 15:08
A Tanácsban még támogatta a kormány, a Parlamentben a Fidesz már leszavazta az európai természethelyreállítási törvényt
A törvény támogatói szerint a gazdák nem a dokumentum hatására kerülnek nehezebb helyzetbe, hanem akkor, ha nem cselekszünk.

Mérce - 2023.07.13. 10:19
5000 főnél kisebb településekről is elveszi a CSOK-ot a kormány
A kormány 252 olyan kisebb helységről is elveszi a segítséget, ahová az elmúlt években jelentős városi népesség vándorolt ki és épített lakásokat.

Mérce - 2023.07.13. 07:30
„Az állami gépezet fekete lyukként szippantja be az erőforrásokat” – nem jut el az ukrán menekültekhez minden nekik szánt adomány
Nincsenek könnyen elérhető információk, sem olyan hálózatok, ahová segítségért vagy támogatásért lehet fordulni.

Mérce - 2023.07.12. 18:40
Az élelmiszeripari multik érdekében lazítana az EU a GMO szabályozáson
Ezután sem a fogyasztók, sem a gazdák, sem az élelmiszer-feldolgozók nem kaphatnának tájékoztatást hogy az általuk termesztett, vásárolt és elfogyasztott növények és élelmiszerek tartalmaznak-e új GMO-kat vagy sem.

Mérce - 2023.07.12. 10:33
Halálos antiszemita fenyegetést kapott Jámbor András a kormánymédia lejárató kampányának hatására
A "Betyárok" aláírással ellátott levelet a propagandamédia által terjesztett, rendőrség által tisztázott pedofil-vádak hatására írták.

Mérce - 2023.07.12. 07:30
Öt éve gyilkolta meg ügyfele az inárcsi szociális munkást, a kormány azóta sem tett az ilyen tragédiák megelőzéséért
Országosan és helyben is megemlékeztek a munkavégzés közben meggyilkolt nőről a tragédia ötödik évfordulóján.

Mérce - 2023.07.11. 18:32
Elsőfokon elítélte a bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét szívárványzászló-égetés miatt
Barcsa-Turner Gáborral szemben a Háttér Tásaság indított pert egy 2019-es rendezvény miatt.

Mérce - 2023.07.11. 15:30
50 ezer forintra büntették Törley Katalint a június elsejei tüntetés miatt
A Kölcseyből kirúgott tanár matricázásra szólított fel.

Mérce - 2023.07.11. 14:00
A veszélyes anyagokkal dolgozó üzemektől továbbra sem véd meg a kormány
A Greenpeace véleményének megjelenésével egyidőben jelentette be a Párbeszéd, hogy feljelentést tett egy illegális ikladi akkuhulladék-lerakat ügyében.

Mérce - 2023.07.11. 07:30
A tuningolt sportautók sofőrjei bátran vezetnek, a politikusok kevésbé
Az Árpád hídi tragikus gázolás után azonnali változtatásokat követelnek a civilek. A Magyar Kerékpárosklub képviselőjével beszéltünk.

Mérce - 2023.07.10. 19:34
Az Árpád hídi gázolás miatt a rendőrséghez vonultak a bringások, elmaradt az örömtekerés
A közlekedők biztonságáért tüntettek a budapesti kerékpárosok.

Mérce - 2023.07.10. 17:00
A jóléti állam rovására kezd masszív fegyverkezésbe Németország
A hatalmas vitát kiváltó 2024-es költségvetés tervezete leginkább a szociális kiadásokon spórolna.

Mérce - 2023.07.10. 14:00
A Putyin májusi megdöntését célzó orosz paramilitáris egységet különös szálak kötik az amerikai neonácikhoz
Abszurd szövetséget hívott életre Denisz Kapusztin, akinek a különítménye májusban behatolt Oroszországba.

Mérce - 2023.07.10. 12:00
Nem fognak kevesebben vízbe fúlni az EU „migrációs reformjától”
Hetente százak tűnnek el az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren. Az egyelőre csak állásfoglalásként élő javaslat ezzel nem kezd semmit.

Mérce - 2023.07.10. 07:30
A liberális állam kísértete
Tamás Gáspár Miklós utóvédharc helyett politikai tanulást ajánlott 2010-ben. Érdemes megfontolni a szavait 2023-ban is. Vizsgálni kell a viszonyunk a 2010 előtt rendszerhez. Ehhez A korszellem dúdol kiváló alapot ad.

Mérce - 2023.07.09. 16:11
Miért lángolt fel Franciaország, és miért a szélsőjobboldal profitálhat ebből?
A sárgamellényesektől a kigyulladt külvárosokig minden megmozdulás után csak a szélsőjobboldal erősödik. Miért?

Mérce - 2023.07.08. 15:05
Az orosz és az ukrán fél is használ kazettás bombákat, és abba is kellene hagyniuk
Antonov orosz követ felháborodott, hogy miért nem csak Moszkva használhatja ezeket.

Mérce - 2023.07.08. 07:30
Mit tehetnek a szakszervezetek a megfizethető és fenntartható lakhatásért?
A lakhatás ne elsősorban egy tőzsdei befektetéseknek profitot termelő iparág, hanem a dolgozók szükségleteit kielégítő szolgáltatás legyen.

Mérce - 2023.07.07. 14:10
Visszavonták az engedélyét, egy darabig biztosan nem nyílik meg a két hektáros balatonvilágosi vízipark
Nem vonták be a közvetelenül érintett helyieket az engedélyezési eljárásba.

Mérce - 2023.07.07. 12:00
„Akkor is követelnünk kell, ha kicsi az esélye” – a MASZSZ elnöke az évközi minimálbér-emelésről
A munkáltatói oldal decemberben azzal a szóbeli kikötéssel állt fel a tárgyalóasztaltól, hogy akkor lehet majd évközi emelésről beszélni, “ha lesz mit elosztani”.

Impresszum
A Felirati egy hírgyűjtő, amit elsősorban saját használatra készítettünk és saját ízlésünk szerint gyűjt cikkeket az online médiából. A fő tervezési szempont a végtelen egyszerűség és a kis képernyőn való használhatóság volt. Az oldalt bárki használhatja, akinek tetszik, így, ahogy van. Örülünk, ha mások is hasznosnak találják. Javaslatokat természetesen szívesen fogadunk, és lehet, hogy figyelembe vesszük őket.
Beállítások
Az oldal tetején lévő ikonokra bökve:
- Böngészhetsz csak egy kiválasztott forrást
- Személyre szabhatod a kezdőoldalt
Adatvédelmi tájékoztató
Vannak itt látogatottságméréshez, illetve közösségi médiában való megosztáshoz szükséges sütik. Ezen túl maga a Felirati személyes adatokat nem tárol és nem használ semmire. Részletek itt.
felirati.com ©2020
Kapcsolat: felirati@felirati.com